Élete
Munkássága
Walter Houser Brattain amerikai fizikus volt. 1956-ban William B. Shockley-val és John Bardeen-al megosztva fizikai Nobel-díjat kapott „a félvezetőkkel kapcsolatos vizsgálataikért és a tranzisztorhatás felfedezéséért”.
Walter Brattain Washington államban nőtt fel, és 1924-ben szerezte meg a diplomáját a Whitman College-ban. 1928-29-ben a Nemzeti Szabványügyi Hivatal fizikusa volt. Miután 1929-ben doktorált a Minnesotai Egyetemen, a Bell Laboratories-ba költözött, ahol 1967-ben nyugdíjba vonult.
A második világháború alatt 1941 és 1943 között a Columbia Egyetemen végzett kutatásokat. 1967 és 1972 között vendégprofesszor volt a Whitman College-ban és 1951/52-ben a Harvard Egyetemen. 1960 és 1966 között az Egyesült Államok haditengerészetének haditengerészeti kutatási tanácsadó bizottságában, 1966 és 1968 között pedig a haditengerészet haditengerészeti tesztállomásán szolgált.
Brattain elsősorban a szilárd anyagok felületi tulajdonságaival foglalkozott. A wolframmal végzett kezdeti vizsgálatok után elsősorban a félvezetők, például a szilícium és a germánium felületi hatásai érdekelték, és jelentősen hozzájárult ezek jobb megértéséhez. John Bardeennel együtt kifejlesztette a pontérintkezős tranzisztort.
Brattain 1956-ban megkapta a fizikai Nobel-díjat, William B. Shockley-vel és John Bardeennel együtt „a félvezetőkkel kapcsolatos tanulmányaikért és a tranzisztorhatás felfedezéséért”.
