A Kínában talált feljegyzések bizonyítják, hogy az időszámítás előtti 4. században éltek olyan lovas nomádok, akik Mongólia területén okoztak komoly problémát az ott élőknek. Őket sokan összekötik a magyar felmenőkkel.
Jellemző volt rájuk a vad viselkedés, az állandó hadjárat, hogy félelemben tartották a Kínától északra fekvő terület lakóit.
Egy francia történész állította először, hogy az említett hsziungnuk ugyanaz a nép, mint Attila hunjai. Joseph de Guignes a 18. századi nyelvészeti adatok alapján jutott erre a következtetésre, hiszen ők is úgy tartották, a hsziungnu kifejezés alapozta meg a ma ismert “hun” nevet, ezzel is bizonyítva az azonosságot. Kifejezetten fontos tény, hogy a közép-ázsiai szogdok is ugyanazzal a névvel illették a hunokat, mint a hsziungnukat. Innen ered az “ázsiai hunok” kifejezés is.
A professzorok, régészek már kevésbé fogadják el ezt a magyarázatot. Elismerik, hogy egyes törzsek átvonulhattak Európába, illetve a szállásterületeken felfedezett régi áldozati üstök is hasonlítanak egymásra, de ezt még nem találták elég meggyőző érvnek.
Egy másik érdekesség ezzel kapcsolatban szintén egy francia tudóshoz köthető, aki Magyarország kínai elnevezését adta az első általuk készített világtérképeken. Mivel ismerte mind a hun-hsziungnu és a hun-magyar rokonság elméletét, a Hungaria szó átírásában a hsziungnu szó szerepel első írásjegyként. Így alakult, hogy a kínaiak úgy ismernek minket, mint Hsziung-ja-li.
Hátránya mindennek, hogy a kínaiak máig átkozzák a hsziungnukat, így kétségtelenül hátrányból indulunk azoknál, akik nem ismerik a szó modern eredetét.
