Hol vannak a halak? Ezért lett öngyilkos a híres szakács

A történelem folyamán számos híres (és kevésbé híres) ember élete ért véget különleges módon (vagy éppen különleges okból). Új sorozatunkban néhány ismertebb személy halálát mutatjuk be – mindenféle kommentár nélkül.

Először François Vatel (1631–1671) életének utolsó napját elevenítjük fel, aki banális okból siettette idő előtti halálát. Vatel kora, a Grand Siécle (a XVII. század) egyik leghíresebb udvari mindenese, szakácsa, látványtervezője, ceremóniamestere volt. Az alacsony sorból származó gasztrokalandor előbb a Napkirály pénzügyminisztere (tárnokmestere), Nicolas Fouquet márki szolgálatába állt, majd annak elítélése után – az államkincstár megdézsmálásának vádjával börtönbe került – II. Louis de Bourbon-Condé királyi herceg mindenese lett. Vatel élete utolsó napjai szorgalmasan teltek. Nagy Condé (a herceg) vendége maga XIV. Lajos volt, s Vatel igyekezett megfelelni minden követelménynek: az uralkodót és több ezres kíséretét három napon át próbálta szórakoztatni egyebek mellett színházi előadásokkal, koncertekkel, és hatalmas lakomákkal. Ez utóbbiak okozták vesztét is: mivel nem érkeztek meg kellő időben az egyik fogáshoz szükséges halak, bánatában (?) vagy szégyenében (?) szíven szúrta magát szobájában. (Más források szerint azért lett öngyilkos, mert nem sikerült két dagály között elegendő halat kifogni és feltálalni a király számára.) Bár jelenkorunkban is nagy népszerűségnek örvend a gasztrokultúra, erre a végső megoldásra valószínűsíthetően egyetlen szakács és étekmester sem vetemedne… (Életéről és koráról az évezred elején készült film Gérard Depardieu főszereplésével, halálát teljesen más okra vezetve vissza.)

Ajánlott olvasmányok:
Madame de Sévigné levelei

Hopp Lajos: Sévignéné levelei
Pál Ágnes: Sévignéné és köre: levélírói műhely a XVII. században