Bőven maradt adósága az országnak a rendszerváltás után is. Majdnem egy 100 éves adósság kifizetésére kötelezték őket.

Az 1919-es versailles-i békeszerződésben 269 milliárd aranymárkás kártérítésre követelték az országot az I. világháborúban elkövetett bűnökért. Igaz, 1929-ben ezt 113 milliárd aranymárkára csökkentették, az adósság súlya így sem lett igazán kevesebb az ország számára. A részleteket 1931-ig fizették is, viszont a náci kormánynak már esze ágában sem volt törleszteni, így 1953-ig nem is történt semmi ezügyben.

Maga az adósság persze nem tűnt el, egy londoni konferencián pedig úgy döntöttek, hogy az esetleges újraegyesítés után már ismét kötelezik a törlesztést.

Ez így is történt, hiszen 1990-ben megtörtént Németország újraegyesítése, a fizetéseket 1996-ban felújították, 2010-ben pedig végleg kifizették az adósságot, akkor már euróban számolva.