Élete
Munkássága
Robert Hofstadter amerikai fizikus volt. 1961-ben Rudolf Mössbauerrel megosztva megkapta a fizikai Nobel-díjat „az elektron atommagon történő szórásával kapcsolatos úttörő munkájáért és az ezáltal elért, az nukleonok szerkezetével kapcsolatos felfedezéseiért”.
Robert Hofstadter New Yorkban született lengyelországi zsidó emigránsok fiaként, akik a századforduló környékén emigráltak az USA-ba.
1938-ban Hofstadter a Princetoni Egyetemen doktorált. A második világháború alatt légvédelmi rakétákon dolgozott. 1946-ban visszatért a Princetoni Egyetemre, és különösen a fotovezetés, az infravörös sugárzás, valamint a kristály- és szcintillációs számlálók területén dolgozott.
Hofstadter 1950 és 1985 között tanított a Stanford Egyetemen. 1958-ban beválasztották a Nemzeti Tudományos Akadémiába, 1970-ben az Amerikai Művészeti és Tudományos Akadémiába, 1986-ban pedig az Amerikai Filozófiai Társaságba.
A nukleonok, azaz az atommagok összetevőinek mérésére és pontosabb kutatására az elektronok szóródását használta, amelyeket lineáris gyorsítóval 100 MeV feletti energiára vittek. Akkoriban a protonokat és a neutronokat még szerkezet nélküli, azaz oszthatatlan, pontszerű részecskéknek tekintették. Hofstadter kísérleteivel nemcsak azt tudta kimutatni, hogy a protonok és neutronok nem pont alakúak, hanem meghatározta méretüket és az elektromos töltés eloszlását is ezekben a részecskékben. Az eredményeket akkoriban úgy értelmezték, hogy mindkettőnek pozitív töltésű magja volt, amelyet kettős pi mezonfelhő vesz körül. A proton számára ez a felhő semleges, a neutron számára ez a felhő negatív töltésű. Robert Hofstadter ezért 1961-ben fizikai Nobel-díjat kapott.
