Élete
Munkássága
Ferdinand Édouard Buisson francia akadémikus, pacifista és radikális-szocialista (baloldali liberális) politikus volt. 1927-ben Ludwig Quiddével együtt neki ítélték oda a Nobel-békedíjat. Filozófus és oktató, az alapfokú oktatás igazgatója volt. 1905-ben ő vezette az egyház és állam szétválasztását megvalósító parlamenti bizottságot. A világi oktatásért az Oktatási Szövetségen keresztül folytatott harcáról híres, ő alkotta meg a laïcité („szekularizmus”) kifejezést.
Saint-Étienne-ben járt középiskolába, majd a párizsi Sorbonne-on tanult filozófiát. 1868-ban befejezte tanulmányait, de mivel nem volt hajlandó letenni a hűségesküt III. Napóleonnak, nem volt munkája Franciaországban, és a svájci Neuchâtelbe ment tanítani. Itt vett részt 1867-ben a genfi békekongresszuson, amelyen megalakult a Nemzetközi Béke és Szabadság Liga.
1870-ben, III. Napóleon bukása után Buisson visszatért Franciaországba, és Jules Simon oktatási miniszterrel való barátsága révén a párizsi iskolarendszer vezetője lett. Erről a posztjáról azonban rövid idő után le kellett mondania az egyházat ért nyílt bírálata miatt. Az utód Simons Jules Ferry vezetésével 1879-ben megreformálták az iskolarendszert, és ezzel Buisson főtanfelügyelői posztot kapott, amelyben 17 évig dolgozott, és számos könyvet adott ki. 1896-tól 1906-ig a Sorbonne professzora és pedagógiai szótár szerkesztője. Franciát, erkölcstant és pedagógiát is tanított az auteuili Alliance Israélite Universelle École Normale Israélite Orientale-jében. 1902 és 1914 között, valamint 1919 és 1923 között Buissont a Parti Radical tagjaként beválasztották a francia parlamentbe.
Munkája mellett Buisson mindig is kapcsolatban állt a békemozgalommal, és kampányolt az emberi és polgári jogokért. Határozottan kiállt a Dreyfus-ügyként ismert Alfred Dreyfus perének újraindítása mellett is. 1913 és 1926 között Buisson a Francia Liga az Emberi Jogokért elnöke lett, amely megalakulása után Dreyfus felmentésén dolgozott. Ebben a minőségében Buisson különösen az üldözött kisebbségek jogaiért emelt szót. Különösen az első világháborúban vált népszerűvé az általa hevesen követelt véleménye, a háborús emberi jogok tiszteletben tartásával kapcsolatban. Erősen bírálta a versailles-i szerződést, de szemében a Népszövetség lehetőséget jelentett a nemzetközi békemunkára. 1924-ben Buisson a német Reichstag előtt felszólalt a francia-német megbékélés mellett, és a beszédet egy Németországon keresztüli „békeúttal” kísérte. 1927-ben a német pacifista Ludwig Quiddével együtt megkapta a Nobel-békedíjat.
