Áldozatok száma
3000+
Helyszín
San Francisco, USA
Dátum
1906. április 18.

Az 1906. április 18-i kaliforniai földrengés minden idők egyik legjelentősebb földrengése. Napjainkban jelentősége inkább a belőle származó tudományos ismeretek gazdagságából fakad, mint puszta méretéből. A földrengés, amely a Szent András-törésvonal legészakibb 477 kilométeres szakaszát szakította meg San Juan Bautista északnyugati részétől a Cape Mendocino hármas csomópontjáig, nagy, vízszintes elmozdulásaival és nagy szakadási hosszával megzavarta a kortárs geológusokat.

Valójában a jelentőségét és nagy kumulatív eltolódásának felismerését csak a lemeztektonika több mint fél évszázaddal későbbi megjelenéséig lehet teljes mértékben felmérni. Az 1906-os elmozdulások és a környező kéreg feszültségének elemzése arra késztette Harry Fielding Reidet (1910), hogy megfogalmazza a földrengés forrásának rugalmas-visszapattanó elméletét, amely ma is a földrengés ciklusának fő modellje.

Az 1906-os San Franciscó-i földrengés április 18-án, helyi idő szerint szerdán hajnali 5 óra 12 perckor rázta meg Észak-Kalifornia partjait, a rengés becsült magnitúdója 7,9 körülire tehető, a maximális Mercalli-intenzitás pedig a 12 fokozatú skálán 11-es, katasztrofális rengés. A földregés három évtizeddel a Richter-skála kialakulása előtt történt, ezért nem pontos az érték.

A 48 másodpercig tartó heves földmozgásokkal járó rengés sokakat álmukban ért. Akik ébren voltak, mint például Mr. Barrett, aki valószínűleg a San Francisco Examiner hírszerkesztője volt, rettenetes dolgokról számoltak be.

„Egyszer csak azon vettük észre magunkat, hogy tántorgunk és botladozunk. Olyan volt, mintha a föld szép lassan kicsúszott volna a lábunk alól.”

jellemezte azt, ahogy hazafelé gyalogolt a kollégáival

Emlékezett arra, hogy amikor felállni próbált, akkor újra és újra visszaesett a földre.

„A nagy épületek úgy omlottak össze, ahogy az ember a kekszet roppantja szét.”

És ez csak a kezdet volt.

A Berkeley Szeizmológiai Laboratóriumban dolgozó Dr. Jennifer Strauss a következőket mondta:

„Az emberek arról beszéltek, hogy a földrengés egyre csak tartott és tartott…De amint talpra álltak és felfogták, mi is történt, mindenütt tüzek gyulladtak ki… Az 1906-os földrengés utáni károk java részét a tűz okozta.”

Három napig tombolt a tűzvész San Franciscóban. A város infrastruktúrájának legnagyobb részét elpusztította.

Nagy intenzitású remegés volt érezhető az északi parton lévő Eurekától a Salinas-völgyig, amely egy a San Francisco-öböltől délre fekvő mezőgazdasági régió. A földrengés következtében több napig tartó pusztító tüzek törtek ki a városban. Több mint 3000 ember halt meg, és San Francisco városának több mint 80%-a elpusztult. Az eseményekre úgy emlékeznek, mint az Egyesült Államok történetének egyik legrosszabb és leghalálosabb földrengésére.

A földrengés epicentrumát sokáig a Marin megyei Point Reyes körzetében lévő Olema város közelébe tették a földelmozdulási mérések miatt. Az 1960-as években azt állapították meg, hogy az epicentrum nagy valószínűséggel San Francisco partjainál, a Golden Gate-től északnyugatra lehetett. A legfrissebb elemzések szerint az epicentrum a tengerben volt. Ezt támasztja alá a helyi szökőár, amelyet a San Franciscó-i Presidio dagálymérője rögzített. A földrengés intenzitása és a geológiai feltételek között egyértelmű összefüggés volt. Az üledékekkel teli völgyekben erősebb volt a rázkódás, a legerősebb az egykori öböl azon területein volt, ahol talajfolyósodás következett be.

„Ahol laza, üledékes talaj van, az jelentősen felerősítette a rengést. Az ember úgy inoghatott, mint egy harang.”

mondta dr. Strauss

San Franciscóban teljes lett a zűrzavar. Sok ember rekedt az összeomlott épületek romjai alatt és az épületekről hulló vakolatok, téglák sok embert megöltek az utcákon. Összeroncsolódott villamosok, kidőlt fák, leszakadt elektromos vezetékek és halottak között bolyongtak az otthonukat elvesztett emberek. A hatóságok kétségbeesetten próbálták megfékezni az egyre több helyen fellobbanó tüzeket.

A földrengésnél pusztítóbbak voltak a tüzek, amelyek 4 napig égtek irányíthatatlanul. A becslések szerint a teljes pusztítás 90 %-át a tüzek okozták. Körülbelül 25 000 épület semmisült meg. Némelyik akkor keletkezett, amikor a San Franciscó-i tűzoltóság dinamit használatában képzetlen tűzoltói megkísérelték lerombolni az épületeket. Ezek az épületek gyakran kigyulladtak. A biztosítók gyakorlata miatt, hogy csak a tűz okozta károkat térítik meg, a földrengésben keletkezetteket nem, sok ember felgyújtotta a házát.

„Akkoriban még nagyon sokan használtak gyertyát az otthoni világításhoz, és a rengéskor sok gyertya eshetett a földre. … A fatüzelésű tűzhelyeket vagy a rengés, vagy az utórengések tették veszélyessé. A másik tényező, ami súlyosabbá tette a tüzeket, a víz hiánya volt.”

magyarázta dr. Strauss

A vízvezetékek tönkrementek a törésvonal elmozdulása miatt, ezért az emberek nem tudták oltani a tüzeket. Nem volt egységes, szervezett tűzoltóság és a szél is szította a lángokat ezért veszélyes lépése szánták magukat. A város úgy döntött, hogy tűzmentes zónákat hoznak létre a tűz továbbterjedésének megakadályozása érdekében.

„Ha valahol több ház is égett, bekopogtak a környező otthonokba, és utasítást adtak, hogy mindenki menjen el, mert felrobbantják az épületet… Gyorsan el is helyzeték a robbanóanyagokat, ami, ha belegondolunk, eléggé ijesztő, és eléggé igazságtalan is. Az emberek valószínűleg a házaik előtt ültek, és vissza akartak menni oda, mert a föld már nem rengett, de a hatóságok azt mondták: nem, nem lehet. Mivel azonban a robbantások elég rosszul sikerültek, valójában csak növelték a tűzgócok számát, s végül a városnak már egy igen jelentős része égett. A robbanóanyagként használt feketelőpor rendkívül gyúlékony, és sok helyen kifejezetten segítette a tűz terjedését. Az égő törmeléktől aztán kigyulladt az átszakadt vezetékekből kiömlő gáz is, tovább súlyosbítva a problémát.”

mondta dr. Strauss

Pár nappal a földrengés után Andrew Lawson, a Kaliforniai Egyetem geológiaprofesszora egy bizottság vezetőjeként elkezdte a földrengés hatását kivizsgálni. A Lawson-jelentés volt az 1906-os földrengés legfontosabb folyománya. 11 évvel korábban Lawson fedezte fel a Szent András-törésvonalat.

„Hatalmas mennyiségű adatot gyűjtöttek össze a kárjelentésekből, nemcsak azt vizsgálva, hol voltak látható törésvonalak a felszínen, hanem azt is, miként rongálódtak meg az épületek az egyes területeken, annak megfelelően, hogy milyen távol voltak a törésvonaltól, vagy milyen anyagokból épültek. Igen részletes térképet készítettek, valamint kézzel készült helyszínrajzokat is, és mindent lefényképeztek. Ez a dokumentum lett a mércéje minden későbbi, a földrengések utóhatásaira vonatkozó kutatásnak… De az egyik legfontosabb dolog, amit a Lawson-jelentésnek köszönhetünk, az, hogy elegendő adatot és kellő alapot szolgáltatott az elasztikus visszaverődés elméletéhez”

mondta dr. Strauss

A hosszú évek során felhalmozódott feszültség olyan óriási torzulást okozott a földkéregben, hogy annak leggyengébb részei, a törésvonalak nem bírták tovább az ellenállást.

„Nem arról van szó, hogy a föld egyszer csak elmozdul harminc centiméternyit. Inkább csak nyúlik, nyúlik, majd végül elpattan, mint egy gumiszalag. A törésvonal ezért nem egyenesen fut, hanem elgörbül. Ez lett az alapja a földrengésekre vonatkozó mai ismereteinknek, és ezen alapul az is, amit a kéreglemezek mozgása miatt a kéregben fokozatosan kialakuló torzulásokról tudunk.”

folytatta dr. Strauss

A korai halálozások száma 375 és több mint 500 között mozgott. A halálozások teljes száma nem pontos, de a különböző jelentések 700 és 3000 közötti számokat mutatnak. A legtöbb haláleset San Franciscóban történt.

A közeli városok, mint például Santa Rosa és San Jose is súlyos károkat szenvedtek. Montgomery megyében a földrengés végleg elmozdította a Salinas folyó folyását a torkolathoz közel. San Francisco mintegy 410 000 lakosa közül 227 000-300 000 ember maradt hajléktalanul. Az evakuáltak fele az öblön át Oaklandbe és Berkeley-be menekült. A tengerparton rögtönzött sátrakat állítottak fel és még két évvel a rengés után is sok ilyen menekülttábor működött még.

San Francisco pár hét elteltével elkezdett talpra állni, a romeltakarítás hosszadalmas és fáradságos munka volt és az újjáépítés közel 10 évig tarott.

Előző cikkA Mount St. Helens kitörése
Következő cikkAz indiai-óceáni cunami