Az 1906. április 18-i kaliforniai földrengés minden idők egyik legjelentősebb földrengése. Napjainkban jelentősége inkább a belőle származó tudományos ismeretek gazdagságából fakad, mint puszta méretéből. A földrengés, amely a Szent András-törésvonal legészakibb 477 kilométeres szakaszát szakította meg San Juan Bautista északnyugati részétől a Cape Mendocino hármas csomópontjáig, nagy, vízszintes elmozdulásaival és nagy szakadási hosszával megzavarta a kortárs geológusokat.
Valójában a jelentőségét és nagy kumulatív eltolódásának felismerését csak a lemeztektonika több mint fél évszázaddal későbbi megjelenéséig lehet teljes mértékben felmérni. Az 1906-os elmozdulások és a környező kéreg feszültségének elemzése arra késztette Harry Fielding Reidet (1910), hogy megfogalmazza a földrengés forrásának rugalmas-visszapattanó elméletét, amely ma is a földrengés ciklusának fő modellje.
Az 1906-os San Franciscó-i földrengés április 18-án, helyi idő szerint szerdán hajnali 5 óra 12 perckor rázta meg Észak-Kalifornia partjait, a rengés becsült magnitúdója 7,9 körülire tehető, a maximális Mercalli-intenzitás pedig a 12 fokozatú skálán 11-es, katasztrofális rengés. A földregés három évtizeddel a Richter-skála kialakulása előtt történt, ezért nem pontos az érték.
A 48 másodpercig tartó heves földmozgásokkal járó rengés sokakat álmukban ért. Akik ébren voltak, mint például Mr. Barrett, aki valószínűleg a San Francisco Examiner hírszerkesztője volt, rettenetes dolgokról számoltak be.
Emlékezett arra, hogy amikor felállni próbált, akkor újra és újra visszaesett a földre.
És ez csak a kezdet volt.
A Berkeley Szeizmológiai Laboratóriumban dolgozó Dr. Jennifer Strauss a következőket mondta:
Három napig tombolt a tűzvész San Franciscóban. A város infrastruktúrájának legnagyobb részét elpusztította.
Nagy intenzitású remegés volt érezhető az északi parton lévő Eurekától a Salinas-völgyig, amely egy a San Francisco-öböltől délre fekvő mezőgazdasági régió. A földrengés következtében több napig tartó pusztító tüzek törtek ki a városban. Több mint 3000 ember halt meg, és San Francisco városának több mint 80%-a elpusztult. Az eseményekre úgy emlékeznek, mint az Egyesült Államok történetének egyik legrosszabb és leghalálosabb földrengésére.
A földrengés epicentrumát sokáig a Marin megyei Point Reyes körzetében lévő Olema város közelébe tették a földelmozdulási mérések miatt. Az 1960-as években azt állapították meg, hogy az epicentrum nagy valószínűséggel San Francisco partjainál, a Golden Gate-től északnyugatra lehetett. A legfrissebb elemzések szerint az epicentrum a tengerben volt. Ezt támasztja alá a helyi szökőár, amelyet a San Franciscó-i Presidio dagálymérője rögzített. A földrengés intenzitása és a geológiai feltételek között egyértelmű összefüggés volt. Az üledékekkel teli völgyekben erősebb volt a rázkódás, a legerősebb az egykori öböl azon területein volt, ahol talajfolyósodás következett be.
San Franciscóban teljes lett a zűrzavar. Sok ember rekedt az összeomlott épületek romjai alatt és az épületekről hulló vakolatok, téglák sok embert megöltek az utcákon. Összeroncsolódott villamosok, kidőlt fák, leszakadt elektromos vezetékek és halottak között bolyongtak az otthonukat elvesztett emberek. A hatóságok kétségbeesetten próbálták megfékezni az egyre több helyen fellobbanó tüzeket.
A földrengésnél pusztítóbbak voltak a tüzek, amelyek 4 napig égtek irányíthatatlanul. A becslések szerint a teljes pusztítás 90 %-át a tüzek okozták. Körülbelül 25 000 épület semmisült meg. Némelyik akkor keletkezett, amikor a San Franciscó-i tűzoltóság dinamit használatában képzetlen tűzoltói megkísérelték lerombolni az épületeket. Ezek az épületek gyakran kigyulladtak. A biztosítók gyakorlata miatt, hogy csak a tűz okozta károkat térítik meg, a földrengésben keletkezetteket nem, sok ember felgyújtotta a házát.
A vízvezetékek tönkrementek a törésvonal elmozdulása miatt, ezért az emberek nem tudták oltani a tüzeket. Nem volt egységes, szervezett tűzoltóság és a szél is szította a lángokat ezért veszélyes lépése szánták magukat. A város úgy döntött, hogy tűzmentes zónákat hoznak létre a tűz továbbterjedésének megakadályozása érdekében.
Pár nappal a földrengés után Andrew Lawson, a Kaliforniai Egyetem geológiaprofesszora egy bizottság vezetőjeként elkezdte a földrengés hatását kivizsgálni. A Lawson-jelentés volt az 1906-os földrengés legfontosabb folyománya. 11 évvel korábban Lawson fedezte fel a Szent András-törésvonalat.
A hosszú évek során felhalmozódott feszültség olyan óriási torzulást okozott a földkéregben, hogy annak leggyengébb részei, a törésvonalak nem bírták tovább az ellenállást.
A korai halálozások száma 375 és több mint 500 között mozgott. A halálozások teljes száma nem pontos, de a különböző jelentések 700 és 3000 közötti számokat mutatnak. A legtöbb haláleset San Franciscóban történt.
A közeli városok, mint például Santa Rosa és San Jose is súlyos károkat szenvedtek. Montgomery megyében a földrengés végleg elmozdította a Salinas folyó folyását a torkolathoz közel. San Francisco mintegy 410 000 lakosa közül 227 000-300 000 ember maradt hajléktalanul. Az evakuáltak fele az öblön át Oaklandbe és Berkeley-be menekült. A tengerparton rögtönzött sátrakat állítottak fel és még két évvel a rengés után is sok ilyen menekülttábor működött még.
San Francisco pár hét elteltével elkezdett talpra állni, a romeltakarítás hosszadalmas és fáradságos munka volt és az újjáépítés közel 10 évig tarott.