Az ókorban csak kevés színésznek adatott meg akkora népszerűség, hírnév és dicsőség, mint Quintus Roscius Gallusnak (Kr. e. 125–62, becenevén Comoedus, mivel főleg vígjátékokban szerepelt, azokban is leginkább a hagyományos parazita szerepekben remekelt).
Akkoriban a színészeket ugyanúgy adták-vették, mint a rabszolgákat (mezei munkásokat, szakácsokat vagy éppen a tanárokat). A legnagyobb művészek ugyanakkor elképesztő magasságokba emelkedhettek: a legjobbak ajándékba kaphatták (esetleg megválthatták) szabadságukat, feliratokon örökítették meg dicsőségüket, és szobrokat, emlékműveket állítottak tiszteletükre. (A feliratokon eme kifejezés szerepelt: Temporis sui primus ’Korának legnagyobb művésze’).
A név szerint ismert legelső ünnepelt ókori sztárnak (híresség, celeb, stb.) Rosciust, a komédiást tekinthetjük. Barátja, Cicero szerint a művész éves jövedelme hatmillió sestertius lehetett; karrierje vége felé már a leggazdagabb római milliomosok közé tartozott. A híres szónokon kívül pártfogoltjának tudhatta Sullát is, aki állami aranygyűrűt, a szenátorok jelvényét adományozta neki.
A Kr. u. I. században alkotó író, Valerius Maximus Emlékezetes mondások és esetek című művében leírta, hogy a sztárért nemcsak a nézők, hanem az urak, hadvezérek és politikusok rajongtak, szinte versenyeztek barátságáért. Ugyanakkor emberként is méltatták, folyamatosan tanult, gyakorolt és képezte magát: egyik legnagyobb dicsőségének tartották, hogy pályája során egyetlen egyszer sem követett el hibát a színpadon. Számos tanítványt oktatott a mesterségre; ők pusztán Roscius hírneve miatt is számíthattak a maguk hírnevére. (Cicero szerint egyszer egy Eros nevezetű színész csúnyán kifütyülte a nézőközönség. aki ezért kétségbeesésében Roscius pártfogását kérte. Ő vállalta is, mert tudta, hogy tehetséges; a fiatal művész nemsokára valóban kora egyik legkiválóbb színészévé vált.)
