Élete
Munkássága
Mihail Alekszandrovics Solohov szovjet író volt. 1965-ben irodalmi Nobel-díjat kapott „azért az erőért és művészi lekiismeretességért, amellyel a szerző a Don-vidékről szóló eposzában az orosz nép életének egyik történelmi fázisát leírta”.
Mihail Alekszandrovics Solohov gyerekként csak alkalmanként járt Kargin, Moszkva, Boguchar és Vyoshenskaya iskoláiba, mígnem 1918-ban, mindössze 13 évesen csatlakozott a bolsevikokhoz az orosz polgárháborúban. 1922-ben Moszkvába költözött újságírónak, és ott kezdett írni is. Kemény fizikai munkával kellett kenyerét keresnie, 1922 és 1924 között kikötőmunkásként és kőfaragóként, valamint könyvelőként dolgozott. Rendszeresen részt vett írókurzusokon. Első publikált műve egy szatirikus cikk, a The Examination (1923). 1924-ben Solohov visszatért szülővárosába, Vyoshenskaya-ba, és kizárólag irodalmi munkásságának szentelte magát. 1928-ban Solohov elkezdett dolgozni az őt híressé tevő négykötetes regényen, a Néma Donon, amelyet csak 1940-ben fejezett be.
1932-ben csatlakozott a Szovjetunió Kommunista Pártjához, 1936-ban pedig a Legfelsőbb Tanács képviselője lett. 1937-től Solohov a Szovjetunió Tudományos Akadémia tagja volt. Négykötetes főműve, a Néma Don koherens képet ad a doni kozákok vidéki életéről az első világháború és az azt követő orosz forradalom, majd a vörös-fehérek közötti polgárháború zűrzavara kapcsán. 1930-ban megjelent Neuland unterm Pflug című munkája a kolhozgazdaság Sztálin alatti kényszerű bevezetését ünnepli. 1941-ben Sztálin-díjat, 1955-ben Lenin-rendet, 1960-ban Lenin-díjat kapott.
1961-től a Kommunista Párt Központi Bizottságának tagja. 1965-ben Stockholmban irodalmi Nobel-díjat kapott fő művéért, a Csendes Donért.
Solohov munkássága és a szovjet korszak megerősítő politikai álláspontja nem volt kritika nélkül. Óriási irodalmi sikerét plágiummal gyanúsítják. A kritikusok szerint különösen lenyűgöző irodalmi művei A Néma Don (négy kötet) és A Don meséi úgy tűnik, nem felelnek meg a meglehetősen hézagos irodalmi műveltségnek és az emberi természet tapasztalatainak és ismeretének, amelyet Solohov ideális esetben fiatalon szerzett volna. A kritikusok szerint Solohov művei nem saját tollából származnak, hanem Fjodor Krjukov kozák író, a bolsevikok ellenfele kiadatlan, bár elveszett írásain alapulhatnak. Ezt a gyanút 1974-ben fogalmazta meg többek között Alekszandr Iszajevics Szolzsenyicin, a disszidensként ismert orosz irodalmi Nobel-díjas.
Másrészt Konsztantyin Mihajlovics Szimonov a Spiegelnek adott interjújában kifejtette, hogy Szolzsenyicint minden szovjet iránti gyűlölet motiválta arra, hogy bebizonyítsa, „hogy egy ilyen őszinte könyvet a polgárháborúról, mint a Néma Don, nem szovjet író írt, sőt, Az ehhez hasonló „bevándorlót” nem írhatta, csak egy egy őshonos kozák, mint Krjukov vagy más. Krjukovnak azonban nincs megfelelő kézirata, ami megnehezíti az elemzést.
Ezenkívül Felix Kuznyecov 2005-ben fakszimileként publikálta Solohov kéziratának egyes részeit, válaszul a plágium vádjára.
Már az 1980-as években olyan kutatók, mint German Jermolayev és Geir Kjetsaa matematikai módszerekkel kimutatták, hogy nem valószínű, hogy plágium volt. Willi Beitz szerint „Solohov állítólagos plágiumának legendáját” Szolzsenyicin kezdeményezte megtorlásként, mivel Solohov jelentős szerepet játszott Szolzsenyicin, mint a rendszerhez nem hű író rágalmazásában és kirekesztésében a 1960-as években.
Ezzel szemben a fordító és író, Felix Philipp Ingold a Neue Zürcher Zeitung 2006. augusztus 23-i cikkében kijelentette, hogy Solohov egyetlen jelentősebb művét sem maga írta. Inkább egy irodalmi mű született a szovjet titkosszolgálat megbízásából Krjukov műve alapján, amelynek szerzőjéül a vonalhoz hű Solohovot választották. „Solohovnak nem kellett részletes vizsgálatokat alávetnie. A szocialista realizmus funkcionáriusa és rendkívül hivatalos mintaírói státusza védte.” 2015-ben a Frankfurter Allgemeine Zeitung beszámolt Zeev Bar-Sella orosz-izraeli irodalomtudós kutatásáról, aki azt állítja, hogy azonosította a szerzők egész kollektíváját, akik állítólag társszerzői voltak „A csendes Donnak”.
