Manapság „felülmúlhatatlan, utolérhetetlen” jelentésben használjuk a non plus ultra kifejezést, noha eredeti jelentése teljesen más értelmű volt: a legenda szerint Héraklész (latinosan Hercules) emelt két oszlopot az antik idők akkor ismert és lakott világának (oikumené) legvégére: a Gibraltári-szoros két végére. (Maga az elnevezés a föníciaiaktól származik, tőlük vették át a görögök, majd utóbb a rómaiak.) Az európai részen található sziklafokot az arab Tarik hadvezér emlékére Tarik sziklájánk (Dzsebel at-Tarik) nevezik, az afrikai oldalon lévő, jelenleg spanyol fennhatóság alatt álló Ceuta-félsziget. A hős Héraklész a monda szerint ezen a helyen készített egy feliratot, amelynek latin fordítása a non plus ultra: eddig és ne tovább jelentésben. Sokan a Kr. e. V. században élt költőnek, Pindarosznak tulajdonítják a formulát, mondván, egyik költeményében imigyen írt: „Ámde nyugatra, Gadeirán túl, már nem hatol ember” (IV. Nem. 69. Csengery János ford.).
Az mindenképpen érdekes, hogy a római világban nem csupán ezt a tengerszorost nevezték el Héraklészről, ugyanis máshol is lehettek olyan oszlopok, amelyek az akkor ismert világ határát jelezhették. Így a mai Jütland környékén is voltak ilyen építmények – legalábbis Tacitus szerint, míg pár éve francia tudósok találtak a Vörös-tengeri Farasan-szigeteken egy Hadrianus császár korából származó feliratot, amelyből PONT HERCUL rövidítés silabizálható ki, ami a pontus Herculis (Hercules-tenger) rövidítése lenne – így pedig talán az is elképzelhető, hogy valaha ott is állhattak az antik világ legszélét jelző oszlopok…
