A napjainkban (is) tapasztalható gazdasági migráció nem volt ismeretlen az ókori görög városállamokban sem. A poliszokból a Kr. e. VIII. századtól kezdve – a városok relatív túlnépesedése miatt – gyakran rajzottak ki gyarmatosok csapatai olyan területekre, amely nem volt ismeretlen számukra (a hajósok korábbi felfedezőútjainak köszönhetően). Az V. századtól kezdve pedig az ismeretlen tájaktól és országoktól való félelmet felváltotta az idegen népek és szokásaik megismerésére irányuló érdeklődés.
E magatartás egyik legmarkánsabb képviselője Hérodotosz, akinek a görög–perzsa háborúkról szóló alapművében számos leírást olvashatunk azon népek életéről, hagyományairól, akik valamilyen módon kapcsolatba kerültek a görögséggel.
Ugyanakkor nem mindenki volt elragadtatva a görög hajózás és tengeri kereskedelem fejlődésétől, az új országok és szokások megismerésétől, néha befogadásától. Platón, a híres filozófus egyenesen azért ódzkodott az idegeneknek a görög poliszokba való szabad beutazásától és letelepedésétől, mert azok más szokásokkal fertőzik meg a görögök lelkét. (Platón mellett a neves szónok, Iszokratész is hevesen kritizálta a tengeri hatalmi politikát, valamint az idegenek letelepítését.)
A tenger szomszédsága ugyanis, ha csak a mára gondolunk, kellemes, de valójában nagyon »sós« és keserves szomszédság. Mert a várost a nagy- és kiskereskedelem útján a nyerészkedés szellemével tölti meg, s így állhatatlan és megbízhatatlan erkölcsöket plántál a lelkekbe.
(Törvények, 705a)
A metoikoszok nem rendelkeztek polgárjoggal, ugyanakkor az athéni hadseregben és a hadiflottában, a leiturgiák teljesítésében fontos szerepük volt, ennek ellenére ez a társadalmi réteg összességében sokak szemében érdemelte ki a nem polgárnak kijáró megvetést.
Ajánlott olvasmányok:
Németh György: Karthágó és a só
Platón: Törvények
