Élete
Munkássága
Pieter Zeeman holland fizikus, a Zeeman-effektus felfedezéséért 1902-ben fizikai Nobel-díjat kapott Hendrik Lorentzcel.
Pieter Zeeman a hollandiai Schouwen-Duiveland szigetén található Zonnemaire-ben született 1865. május 25-én. Pietert már korán érdekelte a fizika. Miután Zeeman fizikát tanult a Leideni Egyetemen Kamerlingh Onnes és Hendrik Lorentz vezetésével. 1890-ben, még szakdolgozatának befejezése előtt, Lorentz asszisztense lett. Ez lehetővé tette számára, hogy részt vegyen a Kerr-effektus kutatási programjában. 1893-ban benyújtotta doktori értekezését a Kerr-effektusról, a polarizált fény visszaverődéséről egy mágnesezett felületen. Doktori fokozat megszerzése után fél évre Friedrich Kohlrausch strasbourgi intézetébe ment. 1895-ben, miután visszatért Strasbourgból, Zeeman a matematika és a fizika Privatdozentje lett Leidenben.
1896-ban, nem sokkal azelőtt, hogy Leidenből Amszterdamba költözött, megmérte a spektrumvonalak erős mágneses tér általi felhasadását. Ezt a felfedezést ma Zeeman-effektusként ismerik, amiért 1902-ben elnyerte a fizikai Nobel-díjat. Ez a kutatás magában foglalta a mágneses mezők fényforrásra gyakorolt hatásának vizsgálatát. Felfedezte, hogy a spektrumvonal több komponensre bomlik fel mágneses tér jelenlétében.
Zeeman felfedezésének fontossága hamarosan nyilvánvalóvá vált. Megerősítette Lorentz előrejelzését a mágneses tér jelenlétében kibocsátott fény polarizációjáról. Zeeman munkájának köszönhetően világossá vált, hogy a Lorentz szerint a fénykibocsátás forrását képező oszcilláló részecskék negatív töltésűek, és ezerszer könnyebbek, mint a hidrogénatom. Erre a következtetésre jutottak jóval azelőtt, hogy J. J. Thomson felfedezte az elektront. A Zeeman-effektus tehát fontos eszközzé vált az atom szerkezetének tisztázásához.
Nem sokkal felfedezése után Zeemannek felajánlottak egy oktatói állást Amszterdamban, ahol 1896 őszén kezdett dolgozni. 1900-ban ezt követte az Amszterdami Egyetem fizikaprofesszorává való előléptetése. 1902-ben egykori mentora, Lorentz mellett fizikai Nobel-díjat kapott a Zeeman-effektus felfedezéséért. Öt évvel később, 1908-ban ő követte Van der Waalst, mint rendes professzor és az amszterdami Fizikai Intézet igazgatója.
Pályafutása hátralévő részében továbbra is érdeklődött a magnetooptikai hatások kutatása iránt. Vizsgálta a fény terjedését mozgó közegben is. Ez a téma a speciális relativitáselmélet miatt újból az érdeklődés középpontjába került, Lorentz és Einstein élénk érdeklődésének örvendett.
Zeeman 1943. október 9-én halt meg Amszterdamban, és Haarlemben temették el.
