A nők, fiatal lányok helyzete az elmúlt évszázadokban korántsem volt „leányálom”, az udvarias viselkedés sokáig egyáltalán nem volt elvárt magatartás a férfiak részéről, sőt a nőrablás már-már megszokott hősi cselekedetnek számított. Már az eredetmítoszunkról szóló krónikák is hősi tettként számolnak be Hunor és Magor „szűzrabló” cselekedetéről. (Dula alán fejedelem két lányát végül feleségül vették a vitézek, s e kettős házasságból származnak a hunok és a magyarok.)
Érdekes módon államalapító Szent István királyunk – a kereszténység felvételével egy időben – már törvénybe foglalta a nők védelmét. Az uralkodó egyik dekrétuma a „leányok elrablásáról” szól, imigyen:
Ha ki a vitézek közül rút szeméremtelen, valamely leányt az ő szüleinek engedelme nélkül rablana feleségül magának, parancsoljuk, hogy adja vissza a leányt a szülőknek, ha mindjárt valami erőszakot mívelt volna is rajta; és a rabló tíz tinóval fizessen a rablásért, jóllehet azután meg is békéljen a leány szüleivel.
Bár manapság számos „fejlettebb” törvény védi a nők, anyák, asszonyok jogait, lenne még bőven tennivalója a jogalkotóknak…
(Képünkön Than Mór 1868-ban készült képe Hunorról és Magorról)
