Már az 1800-as években is használták, máig elérhető a hangszerüzletekben, sőt, évente több tíz milliót el is adnak belőle. A szájharmonika tartja a rekordot.

Elsőre mást tippelne az ember, de ha belegondolunk egyértelmű, hogy egyszerűsége és kis mérete miatt miért vált keresetté. Hiába dolgoztak régen legfőképp zongorán a zeneszerzők, hiába vált népi hangszerré helyenként a hegedű vagy a dob, könnyen kezelhetősége és formája miatt többen keresték az említett hangszert.

Hazánkban hasonló eszköznek a nádsípot használták, melynek szintén egyszerű a felépítése. Ha egy vékony falapocskát, vagy akár egy fűszálat kifeszítve megfújunk, hangot fog kiadni. Ez a fafúvós hangszerek alapja, a szájharmonikában viszont az a különleges, hogy sok kis sípot tesznek egymás mellé, a gyorsan elhasználódó nádat pedig fémlapocskákkal helyettesítik.

Német eredetű a hangszer, mely Christian Messner és Christian Weiss órásmesterek nevéhez köthető. Nekik köszönhető az alapötlet, a marketing és a terjeszkedés viszont Matthias Hohner érdeme, aki elleste tőlük a koncepciót.

Hohner nem volt tehetséges zenész, de tudta, a hangszer egyszerűsége, kis mérete és kellemes hangja hamar vevőkre talál. Ő kezdte a sorozatgyártást, sokáig pedig konkurenciája sem akadt. Népszerűsége máig nem csökkent, az eladási rekordok pedig magukért beszélnek.

Előző cikkMi a kapocs a Függetlenségi Nyilatkozat megszövegezője és Darwin között?
Következő cikkAmikor mérges kígyók döntöttek el egy tengeri csatát