Hérodotosz számolt be arról először, hogy Kr. e. 525-ben, Egyiptom meghódításakor II. Kambüszész perzsa király egyik, ötvenezer fős hadseregét elnyelte a vihar. A szakemberek sokáig kételkedtek a görög történetíró leírásában, mígnem pár évvel ezelőtt néhány tudós számos csontvázra, bronzból készült fegyverekre, használati eszközre – fülbevalóra, karkötőre – bukkant a nyugat-egyiptomi sivatagban.
Hérodotosz így írt a perzsa sereg eltűnéséről:
Az a seregrész, amelyet az ammóniosz törzs ellen küldött, útikalauzok vezetésével indult el Thébaiból, s annyi bizonyos, hogy elért Oaszisz városába, ahol a hagyomány szerint az aiszkhriónié törzshöz tartozó szamosziak laktak. Erre a vidékre, amelyet a hellének a Boldogok szigeteinek neveztek, hét nap alatt lehet elérni Thébaiból a sivatagon át. Idáig tehát állítólag még eljutott a sereg, de hogy utána mi történt vele, senki nem tudná megmondani, legfeljebb talán az ammónioszok, vagy akik tőlük hallottak róla. Mert nem jutottak el az ammónioszokig, de vissza sem tértek. Maguk az ammónioszok ezt mesélik. A sereg Oasziszból elindult feléjük a sivatagon át, mintegy félúton jártak, amikor reggeli étkezés közben iszonyú forgószél támadt dél felől; elsodorta őket a szél, maga alá temette a homok, mind egy szálig eltűntek. Ezt beszélik az ammónioszok a sereg sorsáról.
A hadsereg megsemmisüléséről és a homokviharról szóló leírást sokáig kitalációnak vélték, ám amikor a tudósok ásatásokat kezdtek Bahrin település közelében, akkor emberi maradványokra és cserépedényre bukkantak. A terület részletesebb átvizsgálása során rájöttek, hogy a helyszín egykor természetes búvóhely lehetett, hiszen az ott található sziklák megfelelő védelmet nyújthattak egy természeti csapás, így egy homokvihar esetén.
A kutatók szerint ráadásul a perzsák nem az akkori időben használt karavánútvonalat használták a Dakla és Farafa oázisok között, hanem egy másik, mára elfeledett és betemetett hadiúton. A feltevések szerint ráadásul a harcosok rossz irányból meneteltek az oázis felé, így a céltól 100 kilométerre délre el is tévedtek – ekkor érte őket a halálos természeti csapás. Természetesen voltak, akiknek sikerült elbújniuk, a sereg többsége azonban szétszóródott a sivatagban – maradványaik manapság a környező dombok körül, öt méterrel a homok alatt nyugodhatnak.
Nem tűntek el, csak tönkreverték a perzsákat?
Létezik olyan feltételezés is, hogy nem homokvihar miatt tűnhettek el a katonák, hanem egyszerűen vereséget szenvedtek az egyiptomiaktól. A perzsák Dakla felé tartottak, ahol III. Petubasztisz egyiptomi vezér – későbbi fáraó – serege táborozott, s rajtaütöttek a több napja a sivatagban menetelő, legyengült perzsa katonákon. Így a homokviharról szóló „mese” a trónon Kambüszészt követő I. Dareiosz király „porhintése” volt, hogy így mentse meg a szégyentől a vereséget szenvedett harcosok becsületét.
