Az SS Volturno a Royal Line óceánjárója volt, amelyet a holland Uranium Line bérelt ki amikor 1913 októberében kigyulladt és elsüllyedt az Atlanti-óceán északi részén. Miután a hajó SOS jelzést adott ki, tizenegy hajó sietett a segítségére, és heves tengeri és viharos szélben 521 utast és legénységet mentettek ki. Az incidensben kb. 135 ember halt meg, többségük nők és gyerekek a mentőhajók érkezése előtt sikertelenül vízre bocsátott mentőcsónakban.
A Volturno 103,63 m hosszú, 13,11 méter széles volt, 9,53 m mélységgel. Két háromszoros expanziós gőzgép hajtotta, amelyek összesen 450 lóerős és 2750 lóerős teljesítménnyel rendelkeznek. A motorok ikercsavaros légcsavarokat hajtottak, ami 14 csomós (26 km/h) sebességet eredményezett.
A Fairfield Shipbuilding and Engineering Company építette. A nápolyi, olaszországi Navigazione Italo-American megrendelésére 1906. szeptember 5-én bocsátották vízre, és november 6-án fejezték be. Első tulajdonosa a londoni Volturno Steamship Company volt, és a londoni D. G. Pinkney & Co. Ltd. irányítása alatt működött. 1910-ben eladták a Canadian Royal Steamships Ltd.-nek, amely Royal Line néven kereskedett. A londoni H. W. Harding irányítása alá került.
A hajót kibérlő holland Uranian Line-nak rossz volt a hírneve Európában. Számos országban, köztük az Osztrák-Magyar Monarchiában is, feketelistára tették. Törvényesen nem lehetett a hajókra jegyet vásárolni. Törvénytelen módon adták el a jegyeket szegény embereknek.
A Délmagyarország a katasztrófa kapcsán a következőket írta:
„A Uranian-Line hajói egészen kicsinyek, öregek és rosszak, és általában a legrosszabb hajóknak tartják őket. A kivándorlók, akik ezeken a hajókon utaznak, leginkább a legszegényebb kivándorlókból kerülnek ki, oroszok, galíciaiak utaznak ezeken a hajókon, és a szegény magyar kivándorlók közül azok, akik titokban menekülnek a határon át, és jegyeiket nem Budapesten vagy Bécsben szerezték be. Engedély nélkül dolgoznak a Uranian-Line ügynökei, titokban, és az utasokat, hogy a német büntetőtörvényekbe ne ütközzenek, Németország kikerülésével Bécsen, Baselen, Franciaországon keresztül viszik Rotterdamba és onnan Amerikába”
Kigyulladása és elsüllyedése
1913. október 2-án az S.S. Volturno elhagyta a dokkolóhelyét Maashavenben (Meuse Harbour) Rotterdamban (Hollandia). A fedélzeten emigránsok (főleg magyar, osztrák, galíciai és oroszországi zsidók) tartózkodnak. A hajó New York felé tartott, egy tervezett egynapos megálló volt Halifaxban, Kanadában. A hajó fedélzetén 181 magyar kivándorló utazott.
A hajó kapitánya az angol Francis J.D. Inch volt.
A Rotterdamból New York-ba tartó Volturno rakománya erősen gyúlékony vegyi anyagokat tartalmazott. 1913. október 9-én 06:00 körül egy szélvihar során kigyulladt az Atlanti-óceán északi részén. A hajó elején lévő rakteret lángok borították. Nem sokkal később a rakomány egy része felrobbant.
A tűz a hajó elülső részén kezdődött, majd robbanás történt, amely mintegy 80-90 ember azonnali halálát okozta, köztük egy hajós tiszt, utasok és a személyzet többi tagja.
A tűz átterjedt a hajó szénbunkereire, és megszakította a tűzoltószivattyúk teljesítményét. A legénység körülbelül két órán át küzdött a tűzzel, de felismerve a súlyosságát és az oltás korlátozott lehetőségeit, Francis Inch kapitány rádión SOS-t küldött. Tizenegy hajó reagált a hajó segélykérésére.
A Volturno fedélzetén 19 mentőcsónak és 6 fatutaj volt. Abban a pillanatban erős vihar volt észak-északnyugat felől, és a tengeren magas hullámok voltak. Vízre bocsátottak több mentőcsónakot nőkkel és gyerekekkel; mindegyik felborult, vagy összetörte őket a hajótest, így senki sem maradt életben az első csónakokban.
James Clayton Barr, az RMS Carmania kapitánya, az első hajó, amely dél körül megérkezett, átvette a mentés parancsnokságát. Barr megkérte a többi kilenc hajót, hogy „csatavonalat” alkossanak, és lassan körbejárják az égő hajót. Október 11-én egész éjjel a Carmania az egyik reflektorát Volturnón tartotta, a másik pedig a mentőhajók gyűrűjét pásztázta, hogy elkerülje az ütközéseket. Az egyik utas szerint a Carmania erőfeszítései ellenére két hajó, a Red Star hajója, a Kroonland és a French Line La Touraine gőzöse majdnem összeütközött, miután 5-6 méteren belülre kerültek egymástól. Ezt Kroonland egyik tisztje vitatta.
A mentőhajók saját mentőcsónakokat bocsátottak vízre, de a viharos tenger és a Volturno utasainak vonakodása a hideg vízbe ugrástól akadályozta a mentési erőfeszítéseket. A Volturno fedélzetén a legénység és néhány férfi utas, akik bár nem tudták eloltani a tüzet, legalább meg tudták akadályozni, hogy az átterjedjen a hátsó rakterekre, amelyek fölé a fedélzeten tartózkodó többi ember összegyűlt. Nem sokkal hajnal előtt azonban nagy robbanás történt, valószínűleg a kazánok. A mentők úgy érezték, hogy a hajó, amelyet nem fenyegetett közvetlen elsüllyedés, bármikor elsüllyedhet.
Október 11-én kora reggel a Narragansett tartályhajó, a tizenegy mentőhajó egyike bekapcsolta szivattyúit, és olajat permetezett a tengerre, hogy segítsen megnyugtatni a felszínt. Az olaj és a vihar mérséklődésének kombinációja sokkal több mentőcsónak vízre bocsátását tette lehetővé.
Miután 09:00-ig az összes mentőcsónakot összeszedték, a mentőhajók folytatták eredeti irányukat. A tizenegyből tíz hajó összesen 521 utast és legénységet mentett meg. A halálos áldozatok száma 135 volt, főként nők és gyerekek, akik a korai mentőcsónakban voltak.
Október 17-én éjjel a Charlois holland tanker, aki nem tudott az előző hét eseményeiről, ráakadt a még mindig parázsló Volturno hajóra. Charlois leeresztett egy mellette álló csónakot, és megpróbálta a lehetséges túlélőket a fedélzetre vinni. Amikor október 18-án virradt, Schmidt kapitány látta a kár teljes mértékét. Látva, hogy Volturno veszélyt jelent az elhaladó hajókra, megparancsolta, hogy nyissák ki a Volturno tengeri csapjait, és ezzel elsüllyesztette a hajót.
A fedélzeten tartózkodó utasok száma nem állapítható meg egyértelműen, mert a személyzet tagjait és az utasokat felsoroló eredeti manifesztek az S.S. Volturnóval együtt elsüllyedtek. A hajón tartózkodók száma 653 és 657 között volt. Ebből 538-540 fő a 3. osztályon utazott. 21-24 fő az 1. osztályon és 93 fős személy tartózkodott még a hajón.
A megmentettek számáról nincsenek egyértelmű adatok:
460-493 utast és 25-29 főt a személyzetből. Összesen 485-522-en menekültek meg. A halálos áldozatok száma 131-168 fő.
Soha nem derült ki, hogy mi okozta a katasztrófát.
