Élete
Munkássága
Fritz Haber német kémikus volt, aki 1918-ban kémiai Nobel-díjat kapott a Haber–Bosch-eljárás feltalálásáért, amely az iparban az ammónia nitrogéngázból és hidrogéngázból történő előállítására használt módszer. Ez a találmány fontos műtrágyák és robbanóanyagok nagy léptékű szintéziséhez. Becslések szerint az éves globális élelmiszertermelés egyharmada a Haber–Bosch-eljárásból származó ammóniát használ fel, és ez a világ népességének csaknem felét tartja el. Haber Max Bornnal együtt a Born–Haber ciklust javasolta egy ionos szilárd anyag rácsenergiájának értékelésére.
Habert a „kémiai hadviselés atyjának” is tartják az első világháború alatt végzett úttörő munkája miatt a klór és más mérgező gázok kifejlesztésében és fegyveresítésében. Először ő javasolta a levegőnél nehezebb klórgáz alkalmazását fegyverként a lövészárok holtpontjának feloldására a második ypresi csata során. Munkáját később az ő közvetlen közreműködése nélkül felhasználták a Zyklon B kifejlesztésére, amelyet több mint 1 millió zsidó gázkamrákban történő kiirtására használtak a holokauszt tágabb összefüggésében.
A karlsruhei egyetemen 1894 és 1911 között eltöltött ideje alatt Haber és asszisztense, Robert Le Rossignol feltalálta a Haber–Bosch-eljárást, amely ammónia katalitikus képzését jelenti hidrogénből és légköri nitrogénből magas hőmérsékleten és nyomáson. Ez a felfedezés egyenes következménye volt Le Châtelier 1884-ben meghirdetett elvének, amely szerint ha egy rendszer egyensúlyban van, és az egyik, rá ható tényező megváltozik, a rendszer a változás hatásának minimalizálásával reagál. Mivel ismert volt, hogyan lehet az ammóniát lebontani nikkel alapú katalizátor jelenlétében, Le Châtelier elvéből levezethető, hogy a reakció megfordítható, és magas hőmérsékleten és nyomáson ammónia keletkezik. Ezt a folyamatot Henry Louis Le Châtelier még maga is kipróbálta, de felhagyott, miután egy technikus majdnem meghalt egy oxigénfelvétellel kapcsolatos robbanás következtében.
A nagyüzemi ammóniagyártás folyamatának továbbfejlesztése érdekében Haber az iparhoz fordult. A BASF-nél Carl Bosch-al együttműködve a folyamatot sikeresen kibővítették kereskedelmi mennyiségű ammónia előállítására. A Haber-Bosch eljárás mérföldkő volt az ipari kémiában. A nitrogén alapú termékek, például műtrágyák és vegyi alapanyagok előállítása, amely korábban a korlátozott természetes lelőhelyekből származó ammónia beszerzésétől függött, most lehetővé vált egy könnyen hozzáférhető, bőséges bázis – a légköri nitrogén – felhasználásával. A sokkal nagyobb mennyiségű nitrogénalapú műtrágya előállításának képessége viszont sokkal nagyobb mezőgazdasági hozamokat eredményezett, ami a világ népességének felét tartotta fenn. Haber ezért a munkájáért 1918-ban kémiai Nobel-díjat kapott.
Haber aktívan részt vett az égési reakciók, az arany tengervíztől való elválasztása, az adszorpciós hatások, az elektrokémia és a szabad gyökök kutatásában is. 1911 és 1933 között végzett munkájának nagy részét a Kaiser Wilhelm Fizikai Kémiai és Elektrokémiai Intézetben végezte Berlin-Dahlemben. 1953-ban ezt az intézetet róla nevezték el.
A nácik 1933-as hatalomra jutása után Haber kénytelen volt lemondani tisztségeiről, mert zsidó volt. Már rossz egészségi állapotában különböző országokban töltött időt, mielőtt Chaim Weizmann meghívta, hogy legyen a Sieff Research Institute (ma Weizmann Intézet) igazgatója Rehovotban, Brit–Palesztinában. Elfogadta az ajánlatot, de 1934. január 29-én, 65 évesen szívelégtelenségben meghalt egy bázeli szállodában.
Habert az emberiség történetének egyik legfontosabb tudósának és ipari vegyészének nevezték.
