1896-ban rendezték meg az első ma ismert maratoni futást, azóta pedig számos módszerrel próbálták megnyerni, vagy számtalanszor tiltottak ki versenyzőt kérdéses okokból.
Az egyik legnépszerűbb olimpiai esemény, melyet egy ókori görög katona, Pheidippidész ihletett. Egy versben írt róla Robert Browning 1879-ben, rövidesen pedig az ismert sportesemény versenyszámai közé került.
Már az első esemény emlékezetes volt, mivel a harmadik helyen célba ért versenyző a táv egy részét szekéren ülve tette meg. Ki is zárták a versenyből, így egy magyar futó, Kellner Gyula állhatott a dobogóra. Az első helyet akkor pont egy 25 éves görög postakülüdönc, Szpirídon Lúisz kapta, akit nemzeti hősként ünnepeltek hazájában.
A harmadik megmérettetésen sem örülhetett sokáig az első helyen célba érkező, hiszen Fred Lorz szekér helyett autóba ülve gurult egy ideig, diszkvalifikálták. Honfitársa, Thomas Hicks örülhetett így az aranyéremnek, akiről megírta a sajtó, hogy futás közben nem kevés brandyvel erősítette magát.
1908-ban az elsőként célba ért versenyzőt zárták ki, ugyanis pár méterrel a vége előtt összeesett, Dorando Pietrit honfitársai segítették át a vonalon, de így nem neki ítélték a díjat. Másnap az angol királyi család küldött neki egy aranyserleget vígaszdíjként.
A következő megmérettetésen a portugál Francisco Lázaro olyan súlyos napszúrást kapott, hogy a helyszínen életét vesztette.
1960-ben a római olimpiai rajtnál egy etióp versenyző mezítláb indult neki a futásnak, majd világcsúccsal megnyerte, később pedig megvédte címét.
A mai világcsúcs Patrick Makau nevéhez köthető, aki 2011-ben 2:03:38-as idő alatt tette meg a távot.
