Élete
Munkássága
Johannes Stark német fizikus volt, 1919-ben fizikai Nobel-díjat kapott „a csősugárzásban fellépő Doppler-effektus és a spektrumvonalak elektromos térben történő felhasadásának felismeréséért”. Ezt a jelenséget Stark-effektusnak nevezik.
Stark 1897-ben végzett fizikusként a müncheni egyetemen Eugen von Lommel irányítása alatt, majd Lommel asszisztenseként szolgált egészen a Göttingeni Egyetem oktatói kinevezéséig, 1900-ig. A hannoveri Leibniz Egyetem rendkívüli professzora volt 1906-tól 1909-ig, amikor az RWTH Aacheni Egyetem professzora lett. 1917-ben a Greifswaldi Egyetem professzora lett, 1920-tól 1922-ig a Würzburgi Egyetemen is dolgozott.
1924-től Adolf Hitler támogatója, Stark a Nobel-díjas Lénárd Fülöp mellett az egyik fő alakja volt az antiszemita Deutsche Physics mozgalomnak, amely a zsidó tudósokat igyekezett eltávolítani a német fizikából. 1933-ban a Német Kutatási Alapítvány élére nevezték ki, 1933 és 1939 között pedig a Birodalom Fizikai-Műszaki Intézetének elnöke volt. 1947-ben a denacifikációs bíróság „nagy bűnelkövetőként” találta bűnösnek.
Stark több mint 300 cikket publikált, főként villamos energiával és más hasonló témákkal kapcsolatban. Különféle kitüntetéseket kapott, köztük a Nobel-díjat, a Bécsi Tudományos Akadémia Baumgartner-díját (1910), a Göttingeni Tudományos Akadémia Vahlbruch-díját (1914), valamint a Római Akadémia Matteucci-érmét. Valószínűleg legismertebb hozzájárulása a fizika területéhez a Stark-effektus, amelyet 1913-ban fedezett fel.
Stark élete utolsó éveit a felső-bajorországi Traunstein melletti Gut Eppenstattban töltötte, ahol 1957-ben, 83 évesen halt meg. Schönau am Koenigssee-ben, a hegyi temetőben temették el.
