Élete
Munkássága
Feodor Felix Konrad Lynen német biokémikus volt. 1964-ben Konrad Emil Bloch-al megosztva fiziológiai és orvostudományi Nobel-díjat kapott „a koleszterin és a zsírsavak anyagcserében játszott szerepének kutatásáért”.
Feodor Lynen 1930 és 1934 között kémiát tanult a müncheni Ludwig-Maximilians Egyetemen, majd biokémia doktori címének megszerzése után 1937-től 1942-ig a Nobel-díjas Heinrich Wieland mellett dolgozott a Német Sürgősségi Tudományos Közösség ösztöndíjasaként a Bajor Tudományos Akadémia Kémiai Laboratóriumában, és 1941-ben fejezte be habilitációját. Egy baleset következtében kialakult rokkantság mentette meg Lynent attól, hogy besorozzák a Wehrmachtba katonának.
1942-től a Müncheni Egyetem Állami Kémiai Laboratóriumának oktatója és a biokémiai tanszék vezetője, 1947-ben egyetemi docens, 1953-ban pedig rendes professzor. Szintén 1953-ban a Bajor Tudományos Akadémia rendes tagjává választották.
1954-ben Lynen az akkori Német Pszichiátriai Kutatóintézet Sejtkémiai Intézetének igazgatója lett. 1956-ban ezt a sejtkémiai intézetet a független Max Planck Sejtkémiai Intézetté (München) alakították át, amelynek igazgatójává Lynent nevezték ki. A következő évben Lynen átvette a biokémia professzori posztját a Müncheni Egyetemen. 1959-ben a Leopoldina, 1962-ben az Amerikai Művészeti és Tudományos Akadémia és a Nemzeti Tudományos Akadémia, 1966-ban az Amerikai Filozófiai Társaság, 1976-ban pedig a Göttingeni Tudományos Akadémia tagjává választották. 1975-ben a Royal Society külső tagja, 1976-ban pedig az Edinburgh-i Királyi Társaság tiszteletbeli tagja lett.
A Sejtkémiai MPI-t 1972-ben egyesítették az újonnan alapított Max Planck Biokémiai Intézettel.
1972-től nyugdíjba vonulásáig, 1979-ig Lynen az enzimkémiai és anyagcsere osztály igazgatója volt, 1974 és 1976 között pedig a Max Planck Biokémiai Intézet „ügyvezető igazgatója” a München melletti Martinsriedben. A 20. század egyik legjelentősebb német biokémikusaként Lynen a foszfátcikluson és a Pasteur-effektuson, de mindenekelőtt a koleszterin- és zsírsav-anyagcsere mechanizmusán és szabályozásán dolgozott. 1951-ben sikerült izolálnia az aktivált ecetsavat (acetil-koenzim A) élesztősejtekből, 1958-ban pedig az izopentenil-pirofoszfátot azonosította a terpének és a koleszterin építőköveként. Az „aktivált ecetsav” izolálásával megalapozta a lipidanyagcsere-zavarok klinikai kutatásának alapját, például diabetes mellitusban vagy az érelmeszesedés kialakulásában. A koleszterin- és zsírsav-anyagcsere mechanizmusával és szabályozásával kapcsolatos munkájáért Lynen 1964-ben Konrad Bloch-al együtt megkapta a fiziológiai és orvostudományi Nobel-díjat.
