Vajon hány gyermeket szült a világ legtermékenyebb asszonya?

A források szerint egy orosz parasztasszony adott életet a legtöbb gyermeknek 1725 és 1765 között. A Moszkva közelében lévő Suha településen élő Fjodor Vasziljev (1707–1782) muzsik első felesége 69 (!) gyereket szült negyven év alatt, méghozzá 27 alkalommal. A négy évtized során tizenhatszor kettes-, hétszer hármas-, négyszer pedig négyes ikreket hozott a világra. Akkoriban meglehetősen nagy volt a halandóság, ennek ellenére a szegény körülmények között élő családban csak két kisgyermek hunyt el csecsemőkorában.

A történelem folyamán több olyan asszonyról is szólnak feljegyzések, akik legalább félszáz utódot szültek. Egy másik orosz, Kirillov nevezetű házaspárnak – ráadásul nem messze Vasziljevéktől – állítólag 57 gyermekük született, míg a XV. században a Wimpfen nevű városban élő Barbara Stratzmann (1448-1503) a feljegyzések szerint 53 gyermekkel – 38 fiúval és 15 lánnyal – örvendeztette meg Adam nevű férjét. Őket egyébként a bönnigheimi Cirjék-templomban látható egyik késő gótikus festményen is megörökítették az utókor számára. (Ez látható képünkön.)