Mary Wollstonecraft Shelley (1797–1851) immár klasszikussá vált művében, a science fiction egyik legelső alkotásában Frankenstein doktor elektromosság által kelti életre halott teremtményét. A darab 1818-ban jelent meg, akkoriban azonban már köztudomású volt, hogy az áramütés halált okoz(hat.)
A XIX. század elejére a tudósok már ismerték a sztatikus elektromosság mibenlétét, a francia királyi kertek felügyelője, Charles François du Fay (1698–1739) azonban már korábban felfedezte, hogy kétféle elektromosság létezik, így kutatásai megelőzték a sztatikus elektromosságot tároló leideni palack feltalálását – és egyben az első áramütéseket… Ezt követően sok tudós kezdett foglalkozni elektromos kísérletekkel, Luigi Galvani (1737–1798) észrevette, hogy a béka lába két különböző fém érintésére rángatózni kezd, az ő nyomán Volta elkészítette az első galvánelemeket.
A találmány Angliában is népszerűvé vált, Sir Humphry Davy (1778–1829) az elsők között kísérletezett vele: sóolvadékokat és sóoldatokat elektrolizált (– így állította elő egyebek mellett a nátriumot, a káliumot, a magnéziumot, a kalciumot és a báriumot is). A magára sokat adó, népszerűséget kedvelő tudós – mai szóval showman – előadásai telt ház előtt zajlottak, gyakran vendégelőadókat is meghívva. Egyszer Giovanni Aldini (1762–1834), Galvani unokaöccse tartott kísérleti bemutatót 1803-ban, amikor is egy elítélt és kivégzett bűnöző csuklójára helyezett elektródokat, és a holttest keze „úgy markolt a levegőbe, mintha élne”. Ugyanígy történt a lábakkal is, azonban a legfélelmetesebb látvány akkor tárult a nézők elé, amimkor az archoz érintett elektródoktól felnyílt a halott szeme, rángatózni kezdett a szája, arca pedig furcsa grimaszokba rándult.
Bár ezen az előadáson Mary Shelley nem vehetett részt koránál fogva, a népszerű és híressé váló tudós előadásairól feltehetően tudomást szerzett (annál is inkább, mert idővel Davy és neje a Shelley-házaspár jó ismerőse lett). Ráadásul Mary Shelley olvashatta is Davy könyveit, sőt, Frankenstein doktor néhány megjegyzése a műben szinte szó szerint Davy megállapításait visszhangozzák. Az írónő talán úgy vélte, hogy ha egy kevés elektromosság egy kis ideig „életet lehelhet” a test egy részébe, akkor a villámlásból származó óriási elektromosság egy halottat is életre kelthet – azaz az elektromosság az az életerő, ami megkülönbözteti az élőt az élettelentől, s ami növekedésre, mozgásra, szaporodásra serkenti.
Források:
Charles J. Thoman: Sir Humphry Davy and Frankenstein
Simonyi Károly: A fizika kultúrtörténete
William Bynum: A tudomány rövid története
