Kategória: Tudomány
Csoport: Ország Viselet

Vajon miről szól a világ legősibb mondata?

Bár már évekkel ezelőtt megtalálták azt a – feltehetően – Kr. e. XVII. századból származó, elefántcsontból készült fésűt, csak nemrég fedezték fel a rajta található rövid szöveget. A mindössze 3,8 centiméter hosszú és 2,5 centiméter széles leleten olvasható, kánaánita nyelven íródott mondat egyfajta varázsige, ami arról szól, hogy a fésű segítsen kiirtani a tetveket a hajból és a szakállból. Az eszköz egyik felén hat nagyobb, a másik részén 14 kisebb fogat találtak, az előbbivel a hajat fésülték, az utóbbival pedig a hajban és a szakállban tanyázó tetveket távolították el.

A tudósok szerint a kánaánita volt az első nyelv, ami ábécét használt, amiből több mai írás is kifejlődött, köztük az általunk is használt latin ábécé. A tárgyat Izraelben, Tel-Lákis városában találták, a települést valaha a – Bibliában is említett – kánaániták lakták.