Élete
Munkássága
Karl Ferdinand Braun német villamosmérnök, feltaláló, fizikus és fizikai Nobel-díjas volt. Braun jelentősen hozzájárult a rádió- és televíziótechnológia fejlesztéséhez: 1909-ben Guglielmo Marconival megosztva megkapta a fizikai Nobel-díjat „a vezeték nélküli távírás fejlesztéséhez való hozzájárulásukért”, alapítója volt a Telefunkennek, az egyik úttörő kommunikációs és televíziós társaságnak, és a „televízió atyjának” nevezték (megosztva olyan feltalálókkal, mint Paul Gottlieb Nipkow), valamint a rádiótávíró társatyjának, Marconival együtt.
Braun a németországi Fuldában született, a Marburgi Egyetemen tanult, majd 1872-ben doktorált a Berlini Egyetemen. 1874-ben fedezte fel, hogy egy pontkontaktus fém-félvezető csomópont egyenirányítja a váltakozó áramot. 1895-ben a Fizikai Intézet igazgatója és a Strassburgi Egyetem fizikaprofesszora lett.
1897-ben megépítette az első katódsugárcsövet és katódsugárcsöves oszcilloszkópot. A katódsugárcső a teljesen elektronikus televíziózás fejlesztésének sarokkövévé vált, amely része volt minden TV-nek, számítógépnek és minden más képernyőnek, amelyet az LCD képernyő 20. század végi bevezetéséig használtak.
A rádió fejlesztése során a vezeték nélküli távírással is foglalkozott. 1897-ben Braun csatlakozott a vezeték nélküli úttörők sorához. Legfontosabb munkája a zárt hangolt áramkör bevezetése az adó generáló részében, a sugárzó résztől (az antennától) való elválasztása induktív csatolással, majd a kristályok vételi célú felhasználása. 1898 körül feltalált egy kristálydetektort. A vezeték nélküli távírás 1898-ban lekötötte Dr. Braun teljes figyelmét, és ezt követően sok éven át szinte kizárólag a problémáinak megoldásával foglalkozott. Dr. Braun sokat írt vezeték nélküli témákról, és jól ismert volt az Electrician-ban és más tudományos folyóiratokban végzett munkái révén. 1899-ben szabadalmat kért a jelek vezeték nélküli elektromos átvitelére felületeken. Szintén 1899-ben állítólag szabadalmat kért a kondenzátorok és indukciós tekercsek segítségével történő elektro-távírásra.
Braun 1905-ben találta fel a fázissoros antennát. Nobel-díjas előadásában leírta, hogyan rendezett el gondosan három antennát az irányított jel továbbítására. Ez a találmány radar, intelligens antennák és MIMO kifejlesztéséhez vezetett.
Braun hangolásra vonatkozó brit szabadalmát Marconi használta számos hangolási szabadalomban. Guglielmo Marconi (többek között) Braun szabadalmait használta. Marconi később bevallotta magának Braunnak, hogy „kölcsönzött” Braun művéből. 1909-ben Braun Marconival megosztva kapta meg a fizikai Nobel-díjat a „vezeték nélküli távírás fejlesztéséhez való hozzájárulásáért”. A Braunnak 1909-ben odaítélt díj ezt a tervet ábrázolja. Braun először a Strasbourgi Egyetemen kísérletezett. Nem sokkal később 42 km-es távolságot hidalt át Mutzig városáig. 1899 tavaszán Braun kollégáival, Cantorral és Zenneckkel Cuxhavenbe ment, hogy folytassák kísérleteiket az Északi-tengeren. 1900. szeptember 24-én rendszeresen váltottak rádiótávíró jeleket Helgoland szigetével 62 km-es távolságban. Az Elba folyón közlekedő könnyűhajók és egy cuxhaveni part menti állomás rendszeres rádiótávíró szolgáltatást indítottak.
Braun az első világháború elején (mielőtt az Egyesült Államok belépett volna a háborúba) az Egyesült Államokba ment, hogy jelen legyen a Marconi Corporation szabadalmi keresetével kapcsolatos perben, amit a Telefunken vezeték nélküli állomása ellen Sayville-ben, New York államban. Miután az Egyesült Államok belépett a háborúba, Braunt letartóztatták, de szabadon mozoghatott a New York állambeli Brooklynban. Braun brooklyni házában halt meg, mielőtt a háború véget ért volna 1918-ban.
