Áldozatok száma
20-50 millió
Helyszín
Világszerte
Dátum
1918-1919

Az 1918-as influenzajárvány, amelyet spanyolnátha és nagy influenzajárványként is ismernek, egy rendkívül halálos világméretű influenzajárvány volt, amelyet a H1N1 influenza A-vírusa okozott. A legkorábbi dokumentált eset 1918 márciusában az Egyesült Államokban, Kansasban volt és áprilisban további megbetegedések történtek Franciaországban, Németországban és az Egyesült Királyságban. Két évvel később pedig a világ népességének csaknem egyharmada, körülbelül 500 millió ember fertőződött meg négy egymást követő hullámban. A becslések szerint a halálos áldozatok száma 17 millió és 50 millió között mozgott, de akár 100 millió is lehetett, így ez volt az 1346-1353-as fekete halál, bubópestis járvány után a második leghalálosabb világjárvány az egész emberiség történelmében. A világjárvány az I. világháború vége felé tört ki, amikor a háborús hírek cenzorai eltitkolták hadviselő országokban a rossz híreket azért, hogy fenntartsák a a katonák harci morálját. Viszont a semleges Spanyolországban az újságok szabadon számoltak be a járvány kitöréséről, hamis benyomást keltve Spanyolországról, mint az epicentrumról, így jött létre a „spanyolnátha” – téves – elnevezés.

A legtöbb influenzajárvány leginkább a fiatalok és az idősek között szedi áldozatait, míg a köztes korosztályban nagyobb a túlélési arány, bár köztük szokatlanul magas volt a fiatal felnőttek halálozási aránya. A tudósok több magyarázatot is adnak a magas mortalitásra. A hatéves éghajlati anomália befolyásolta a betegségátvivők vándorlását. A vírus különösen halálos volt, mert citokinvihart váltott ki, és megsemmisítette a fiatal felnőttek erősebb immunrendszerét – bár a vírusfertőzés láthatóan nem volt agresszívebb, mint a korábbi influenzatörzsek. Az alultápláltság, a túlzsúfolt orvosi táborok és kórházak, valamint a rossz higiénia, amit a háború súlyosbított, elősegítette a bakteriális felülfertőzést, és az áldozatok többsége jellemzően hosszú lefolyású betegség következtében halt meg.

Az 1918-as spanyolnátha volt az első a H1N1 influenza A-vírus által okozott influenzajárványok közül. A legutóbbi 2009-es sertésinfluenza-járványt és az 1977-es orosz influenzát is a H1N1-vírus okozta.

Az első hullám 1918 elején

A világjárvány első dokumentált esete 1918. március 4-én kezdődött, Albert Gitchell, az Egyesült Államok Kansas állambeli Camp Funston táborának egyik főszakácsa esetének felvételével, annak ellenére, hogy előtte is voltak már megbetegedések. 200 mérfölddel távolabb, Haskell megyében már 1918 januárjában megfigyelték, ezért Loring Miner helyi orvos figyelmeztette az Egyesült Államok Közegészségügyi Szolgálata Public Health Reports tudományos folyóiratának szerkesztőit. A Funston táborban március 4-én történt első eset után néhány napon belül 522 katona lett beteg. 1918. március 11-re a vírus elérte New York Queen városrészét. A március-áprilisi megelőző intézkedések hiányát később bírálták.

Ahogy az Egyesült Államok belépett az első világháborúba, a betegség gyorsan átterjedt a Funston táborból, az amerikai expedíciós erők fő gyakorlóterepéből az Egyesült Államok hadseregének más táboraiba és Európába, és elterjedt a közép-nyugati, a keleti-parti és a francia kikötőkben, 1918 áprilisára és a hónap közepére elérte a nyugati frontot. Ezután gyorsan átterjedt Franciaország többi részére, Nagy-Britanniára, Olaszországra és Spanyolországra, és májusban elérte Wroclawot és Odesszát. A Breszt-Litovszki Szerződés aláírása (1918. március) után Németország megkezdte az orosz hadifoglyok szabadon bocsátását, akik aztán behozták országukba a betegséget. Májusban érte el Észak-Afrikát, Indiát és Japánt, majd nem sokkal később bejárta a világot, mivel áprilisban Délkelet-Ázsiában is regisztráltak megbetegedéseket; júniusban járványkitörést jeleztek Kínában is. Miután júliusban elérte a járvány Ausztráliát, az első hullám visszahúzódni kezdett.

Az influenza első hulláma viszonylag enyhe volt. A halálozási arányok nem haladták meg a szokásos értéket. Az Egyesült Államokban 1918 első hat hónapjában körülbelül 75 000, a ragállyal összefüggő halálesetet jelentettek, szemben 1915 azonos időszakában elért, körülbelül 63 000 halálesettel. Madridban 1918 májusa és júniusa között kevesebb, mint 1000 ember halt meg influenzában. 1918 első negyedévében nem jelentettek karantént. Az első hullám azonban jelentős fennakadást okozott az első világháború katonai műveleteiben, a francia csapatok háromnegyede, a brit erők fele és több mint 900 000 német katona betegedett meg.

A halálos második hullám 1918 végén aratott

A második hullám 1918 augusztusának második felében kezdődött és valószínűleg Bostonba és a Sierra Leone-i Freetownba is átterjedta a Brestből érkező hajókkal, ahova amerikai csapatok és francia újoncok érkeztek haditengerészeti kiképzésre. A Boston Navy Yard és Camp Devens táborok is érintettek lettek, ahonnan csapatokat szállítottak Európába. A csapatmozgásokkal a következő két hónapban elterjedt egész Észak-Amerikában, majd Közép- és Dél-Amerikában, hajókon elérte Brazíliát és a Karib-tengert is. 1918-ban az Oszmán Birodalomban is megbetegedett az első néhány katona. Freetownból a világjárvány továbbterjedt Nyugat-Afrikában a tengerparton, a folyókon és a gyarmati vasutak mentén, valamint a vasúti csomópontoktól távolabbi közösségekbe, míg Dél-Afrika szeptemberben olyan hajókon kapta meg, amelyek visszahozták a Dél-Afrikai Őslakos Munkatestület tagjait. Innen terjedt tovább Dél-Afrikában és a Zambézin túlra és novemberben érte el Etiópiát. Szeptember 15-én volt az első haláleset New Yorkban. A Philadelphia Liberty Loans Parade-n 1918. szeptember 28-án részt vevők közül 12 000 ember halálát okozta, miután ott elterjedt a vírus.

Európában a második hullám Oroszországban a délnyugat-északkeleti átlós fronton söpört végig, valamint az észak-oroszországi beavatkozás hatására Arhangelszkbe is eljutott, majd az orosz polgárháború és a transzszibériai vasút nyomán Ázsiába is átterjedt, elérve Iránt, majd később szeptemberben elérte Indiát, valamint októberben Kínát és Japánt. Az 1918. november 11-i fegyverszünet megünneplése Limában és Nairobiban is járványokat okozott, de decemberre a hullám többnyire véget ért.

Az 1918-as világjárvány második hulláma sokkal halálosabb volt, mint az első. Az első hullám a tipikus influenzajárványokhoz hasonlított, a legveszélyeztetettebbek a betegek és az idősek voltak, míg a fiatalabb, egészségesebb emberek könnyen felépültek. 1918 októberében volt a legmagasabb a halálozási arány az egész világjárványban. Az Egyesült Államok 1918 szeptembere és decembere között körülbelül 292 000 halálesetről számolt be, szemben az 1915-ös 26 000 halálesettel. Az 1918-as indiai influenzajárvány különösen halálos volt, a becslések szerint csak 1918 utolsó negyedévében 12,5-20 millió ember halt meg.

A harmadik hullám 1919-ben érkezett

1919 januárjában az influenza harmadik hulláma sújtotta Ausztráliát, ahol a tengeri karantén feloldása után körülbelül 12 000 ember halálát okozta, majd gyorsan terjedt Európán és az Egyesül Államokon keresztül és egészen 1919 júniusáig tartott. Elsősorban Spanyolországot, Szerbiát, Mexikót és Nagy-Britanniát érintette, több százezer ember halálát okozva. Ez – szerencsére – kevésbé volt súlyos, mint a második hullám, de még mindig sokkal halálosabb, mint az első.

Negyedik hullám 1920-ban szedte áldozatait

Az ősz közeledtével egyre nőtt a kór visszatérésétől való félelem. A szakértők a múltbeli influenzajárványokra hivatkozva megjósolták, hogy egy év múlva nem valószínű, hogy kiújul újra. Az Egyesült Államokban a tavaszi és nyári hónapokban előfordultak elszigetelt esetek. A szórványos megbetegedések számának növekedése már szeptemberben nyilvánvalóvá vált. A negyedik hullám az Egyesült Államokban olyan gyorsan alábbhagyott, mint amilyen gyorsan megjelent és február elején elérte a csúcspontját. Az adatok szerint a járvány harmadannyi halálesetet okozott, mint az 1918-1919-es hullám.

1920 telén és tavaszán a negyedik hullám megjelent más országokban is, köztük Svájcban, Skandináviában, Mexikóban és néhány dél-amerikai szigeten. A halálozások kor szerinti megoszlása kezdte átvenni a szezonális influenzáét. 1921-re a halálozások száma visszatért a járvány előtti szintre.

Terjedés és mutáció

Az első világháború és a tömeges csapatmozgások felgyorsították a járványt és valószínűleg meggyorsította a terjedést és a mutációt. A háború csökkentette az emberek vírussal szembeni ellenállását is. A katonák immunrendszerét legyengítette az alultápláltság, valamint a harcok és a vegyi támadások okozta stressz. Az influenza világméretű terjedésének oka az utazások megnövekedett száma. A modern közlekedési eszközök megkönnyítették a katonák, tengerészek és civil utazók számára a betegség terjesztését. A másik ok a kormányok hazudozása és titkolózása, ami miatt a lakosság nem volt felkészülve a járványok kezelésére.

A második hullám súlyosságát az első világháború körülményeinek tulajdonítják. A polgári életben a természetes szelekció az enyhe törzset részesíti előnyben. Aki nagyon megbetegszik, az otthon marad, a kevésbé betegek pedig tovább élik az életüket, terjesztve az enyhe betegséget. Az árkokban a természetes szelekció megfordult. A enyhén megbetegedett katonák a helyükön maradtak, míg a súlyos betegeket zsúfolt vonatokon küldték a tömött tábori kórházakba, terjesztve a halálosabb vírust. Megkezdődött a második hullám és az influenza gyorsan újra elterjedt az egész világon. Az a tény, hogy az első hullámú fertőzésekből felépültek többsége immunissá vált, azt mutatja, hogy az influenza ugyanarról a fajtájáról lehetett szó.

Miután 1918 végén beköszöntött a halálos második hullám, az új esetek száma hirtelen csökkent. Philadelphiában például 4597 ember halt meg az október 16-ával záruló héten, november 11-re azonban az influenza szinte eltűnt a városból. Az orvosok hatékonyabbá váltak a vírusfertőzés során kialakult tüdőgyulladás megelőzésében és kezelésében. Másik elmélet szerint az 1918-as vírus rendkívül gyorsan mutált egy kevésbé halálos törzzsé. Az influenza ilyen mutálódása gyakori jelenség: a patogén vírusok hajlamosak idővel kevésbé halálossá válni, mivel a veszélyesebb törzsek gazdái kihalnak.

Tünetek

A fertőzöttek többsége csak az influenza jellegzetes tüneteit tapasztalta, mint a torokfájás, fejfájás és láz, különösen az első hullámban. A második hullámban azonban a betegség sokkal súlyosabb volt, gyakori szövődménye volt a bakteriális tüdőgyulladás, ami végül a beteg halálát is okozta. Ez a súlyosabb típus heliotrop cianózis kialakulását okozza, amikor a bőrön először két mahagóni folt alakul ki az arccsontokon, amelyek néhány óra alatt elterjedve kékre színezik az egész arcot, majd először a végtagokon fekete elszíneződés jelenik meg, ami azután továbbterjed a törzsre. Ezt követően órákon vagy napokon belül meghal a beteg, mivel a tüdő megtelik folyadékkal.

További jelek és tünetek közé tartozott a spontán száj- és orrvérzés, a terhes nők vetélése, sajátos szag, fog- és hajhullás, delírium, szédülés, álmatlanság, hallás- vagy szaglásvesztés, homályos látás és színlátászavar. Egy megfigyelő ezt írta: „Az egyik legszembetűnőbb szövődmény a nyálkahártyák vérzése volt, különösen az orrból, a gyomorból és a bélből. Vér folyt a fülből és a bőrön keresztül is.” A tünetek súlyosságát feltételezések szerint a citokinviharok (immunrendszer túl heves gyulladásos reakciója) okozták.

A halálozások többsége bakteriális tüdőgyulladás következtében történt. Ezt a tüdőgyulladást a közönséges felső légúti baktériumok okozták, amelyek az áldozatok sérült hörgőcsövein keresztül be tudtak jutni a tüdőbe. A vírus közvetlenül is megölte az embereket úgy, hogy hatalmas vérzést és ödémát okozott a tüdőben. A modern elemzések kimutatták, hogy a vírus különösen halálos, mert citokinvihart vált ki. A fiatal felnőttek erős immunreakcióiról feltételezték, hogy feldúlták a szervezetet, míg a gyermekek és a középkorúak gyengébb immunreakciói kevesebb halálozást eredményeztek ezen csoportok körében.

Félrediagnosztizálások

Mivel a betegséget okozó vírus akkoriban túl kicsi volt ahhoz, hogy mikroszkóp alatt látható legyen, gondok adódtak a helyes diagnózissal. Ehelyett tévesen a Haemophilus influenzae baktériumot gondolták az oknak, mivel elég nagy volt ahhoz, hogy látható legyen és sok, bár nem minden betegben jelen volt. Emiatt a bacilus ellen alkalmazott vakcina nem ritkította a fertőzést, de csökkentette a halálozási arányt.
A halálos második hullám során attól is tartottak, hogy pestisről, dengue-lázról vagy koleráról van szó. Egy másik gyakori téves diagnózis a tífusz volt, amely társadalmi felfordulás körülményei között elég gyakori volt és ezért Oroszországot is érintette az októberi forradalom után.

Védelmi intézkedések

Tengeri karantént hirdettek olyan szigeteken, mint Izland, Ausztrália és az Amerikai Szamoa, sok életet megmentve ezáltal. Társadalmi távolságtartó intézkedéseket vezettek be, például iskolák, színházak és istentiszteleti helyek bezárását, a tömegközlekedés korlátozását és a tömeges összejövetelek betiltását. Egyes helyeken, például Japánban általánossá vált az arcmaszk viselése, bár viták folytak a hatékonyságáról. Kifejlesztettek vakcinákat is, de mivel ezek baktériumokon és nem a tényleges víruson alapultak, csak másodlagos fertőzéseken tudtak segíteni. A különféle korlátozások tényleges betartása eltérő volt. Például a New York-i egészségügyi biztos nagyrészt arra utasította a vállalkozásokat, hogy szakaszos műszakban nyissanak és zárjanak be, hogy elkerüljék a metró túlzsúfoltságát.

Egy későbbi tanulmány megállapította, hogy az olyan intézkedések, mint a tömeges összejövetelek betiltása és az arcmaszk viselésének előírása, akár 50 százalékkal is csökkenthetik a halálozási arányt, de ez attól függött, hogy ezeket a járvány korai szakaszában vezették be és nem szüntették meg idő előtt.

Orvosi kezelés

Mivel nem voltak vírusellenes gyógyszerek a vírus kezelésére és nem voltak antibiotikumok a másodlagos bakteriális fertőzések kezelésére, az orvosok véletlenszerűen kiválasztott, különböző hatékonyságú gyógyszerekre hagyatkoztak, mint például az aszpirin, kinin, arzén, digitálisz, sztrichnin, epsom-sók, ricinusolaj és jód. A hagyományos orvoslás kezeléseit is alkalmazták, mint például a vérontás, az ayurveda és a kampo.

Halálozás

A spanyolnátha körülbelül 500 millió embert, a világ akkori lakosságának egyharmadát fertőzte meg. Az arra vonatkozó becslések, hogy a fertőzöttek közül hányan haltak meg, nagyon eltérőek, de ettől függetlenül a spanyolnáthát a történelem egyik leghalálosabb világjárványának tekintik. Egy korai, 1927-es becslés szerint a globális halálozás 21,6 millió fő volt. Egy 1991-es becslés szerint a vírus 25-39 millió embert ölt meg. Egy 2005-ös becslés szerint a halálos áldozatok száma elérhette az 50 milliót (a világ népességének körülbelül 3%-a) és akár 100 milliót is elérhette (több mint 5%).

Egy 2009-es, az influenzával és egyéb légúti vírusokkal foglalkozó tanulmány, amely tizennégy európai ország adatain alapult, összesen 2,64 millió többlethalálozást becsült Európában a spanyolnátha miatt a világjárvány 1918-1919-es fő szakaszában. Ez az európai népesség körülbelül 1,1%-ának megfelelő halálozási rátát jelent, ami jóval magasabb, mint az Egyesült Államok halálozási rátája, amely néhány kutató feltételezése szerint az európai háború súlyos hatásaira vezethető vissza. A többlethalálozási arányt az Egyesült Királyságban 0,28-0,4%-ra becsülték, ami messze elmarad az európai átlagtól.

A járvány többnyire fiatal felnőtteket ölt meg. 1918 és 1919 között az influenza okozta halálesetek 99 %-a 65 év alattiak körében történt és a halálozások közel fele 20 és 40 év közötti fiatal felnőtteknél. Ez szokatlan, mivel az influenza általában a gyenge egyénekre, például a két év alatti csecsemőkre és a 70 év feletti felnőttekre, valamint az immunhiányos személyekre a leghalálosabb. 1918-ban az idősebb felnőttek részleges védelmet kaptak az 1889-1890-es influenzajárványnak való kitettség miatt, amelyet „orosz influenzaként” ismertek. John M. Barry történész szerint a legsebezhetőbbek azok, akik a legvalószínűbben halnak meg, a terhes nők. Beszámolt arról, hogy tizenhárom, a járványban kórházba került nők körében végzett vizsgálatban a halálozási arány 23% és 71% között mozgott. A szülést túlélő terhes nők több mint egynegyede (26%) veszítette el a gyermekét. Egy másik furcsaság volt, hogy a járvány nyáron és ősszel (az északi féltekén) terjedt el, pedig az influenza általában télen rosszabb.

A spanyolnátha híres áldozatai

IV. Károly magyar király
Kaffka Margit írónő (és kisfia)
Pártos István hegedűművész
Edmond Rostand francia költő, drámaíró
Guillaume Apollinaire francia költő, író, grafikus
Egon Schiele osztrák festő (és felesége)
Max Weber német szociológus, filozófus, közgazdász
Gustav Klimt osztrák festő