Élete
Munkássága
Hermann Karl Hesse német-svájci költő, regényíró és festő. Legismertebb művei közé tartozik a Demian (Demian: Emil Sinclair ifjúságának története), a Steppenwolf (A pusztai farkas), a Siddhartha (Sziddhárta. Hindu rege) és az Das Glasperlenspiel (Az üveggyöngyjáték), amelyek mindegyike az egyén hitelesség, önismeret és spiritualitás keresését kutatja. 1946-ban irodalmi Nobel-díjat kapott „életművéért, amely egyre inkább elmélyült, mind merészebbé és impozánsabbá fejlődött a klasszikus humanista ideálokat ábrázolva, valamint stílusművészetéért”.
Hesse 1891-ben belépett a Maulbronni Apátság Evangélikus Teológiai Szemináriumába. A tanulók az apátságban éltek és tanultak, Németország egyik legszebb apátságában. Bár Hesse jól tanult az első hónapokban, levélben azt írta, hogy különösen szeret esszéket írni és klasszikus görög költészetet lefordítani németre, a maulbronni időszak egy komoly személyes válság kezdete volt. Hesse utazásba kezdett különböző intézményekben és iskolákban, és intenzív konfliktusokat élt át szüleivel.
1895. október 17-én Hesse a tübingeni könyvesboltban kezdett dolgozni, amelynek teológiai, filológiai és jogi szakgyűjteménye volt. Minden tizenkét órás munkanap után Hesse saját munkáját folytatta. Hesse teológiai írásokat, majd Goethét, Lessinget, Schillert és a görög mitológiát tanulmányozta. 1895-ben Nietzschét is elkezdte olvasni, és a filozófus „szenvedély és rend kettős impulzusai” gondolatai nagy hatással voltak regényeire.
1901-ben Hesse vállalta, hogy megvalósítja egy régóta dédelgetett álmát, és először utazott Olaszországba. Ugyanebben az évben Hesse munkahelyet váltott, és a bázeli Wattenwyl antikváriumban kezdett dolgozni. Hessenek több lehetősége volt verseket és kisebb irodalmi szövegeket folyóiratokba kiadni. Ezek a kiadványok most tiszteletdíjakat biztosítottak. Új könyvesboltja beleegyezett, hogy kiadja következő munkáját, Hermann Lauscher posztumusz írásait és verseit.
Hesse 1899-ben adta ki első könyvét, egy versgyűjteményét. A könyvkereskedésben maradt egészen 1904-ig, amikor is szabadúszó író lett, és kiadta első regényét, Peter Camenzind címmel, amely egy megbukott és szétesett íróról szól. A regény sikeres volt, és Hesse visszatért a művész befelé és kifelé irányuló keresésének témájához a Gertrudban (1910) és a Rosshaldében (Csillagsors, 1914). Az ezekben az években tett indiai látogatást később a Siddhartha (1922) című költői regény is tükrözi, amely Buddha idején Indiában játszódik, és a megvilágosodás kereséséről szól.
Az első világháború alatt Hesse semleges Svájcban élt, megvetette a militarizmust és a nacionalizmust, és folyóiratot szerkesztett német hadifoglyok és internáltak számára. 1919-ben Svájc állandó lakosa, 1923-ban állampolgára lett, Montagnolában telepedett le.
A személyes válság mélyülő érzése vezette Hesse-t a pszichoanalízishez J. B. Langgal, Carl Jung tanítványával. Az elemzés hatása megjelenik Demianban (1919), amely egy problémás serdülő öntudatának elérését vizsgálja. Ez a regény átható hatással volt a zaklatott Németországra, és híressé tette szerzőjét. Hesse későbbi munkái megmutatják érdeklődését az introverzió és az extraverzió jungiánus fogalmai, a kollektív tudattalan, az idealizmus és a szimbólumok iránt. Hessét az is foglalkoztatta, amit az emberi természet kettősségének látott.
A Der Steppenwolf (A pusztai farkas, 1927) a polgári elfogadás és a spirituális önmegvalósítás konfliktusát írja le egy középkorú férfiban. A Narziß und Goldmund (Narziss és Goldmund, 1930) című művében egy intellektuális aszkétát, aki megelégszik a megalapozott vallásos hittel, szembeállítják a saját üdvösségformáját követő művészi szenzualistával. Hesse utolsó és leghosszabb regénye, a Das Glasperlenspiel (Az üveggyöngyjáték, 1943) a 23. században játszódik. Ebben Hesse ismét a szemlélődő és az aktív élet dualizmusát tárja fel, ezúttal egy kiemelkedően tehetséges értelmiségi alakján keresztül. Ezt követően leveleket, esszéket és történeteket publikált.
A második világháború után Hesse népszerűsége megugrott a német olvasók körében, bár az 1950-es évekre visszaesett. Az önmegvalósítás iránti vonzereje és a keleti miszticizmus ünneplése az 1960-as és 70-es években az angol nyelvterület fiataljainak kultikus figurájává változtatta, és munkásságának ez a vonulata később nemzetközi közönséget biztosított munkájának.
