Élete
Munkássága
Hermann Joseph Muller amerikai biológus és genetikus volt. 1946-ban megkapta az élettani és fiziológiai és orvostudományi Nobel-díjat „a röntgensugárzás mutációt kiváltó hatásának felfedezéséért”.
Hermann Muller a Columbia Egyetemen tanult genetikát. 1927-ben Muller, Thomas Hunt Morgan tanítványként a gének spontán mutációját figyelte meg, és röntgensugárzással mutációt tudott előidézni gyümölcslegyekben (Drosophila melanogaster), amelyről az „5. Nemzetközi Öröklődési Kongresszuson” Berlinben számolt be még ugyanabban az évben. Megmutatta, hogy a nagy energiájú sugárzás megváltoztathatja a genetikai felépítést. Ezért a felfedezéséért 1946-ban orvosi Nobel-díjat kapott. Az LNT-modell is hozzá nyúlik vissza, az a hipotézis, hogy a sugárzásnak már kis dózisban is káros hatása van, ami a küszöbérték nélküli, nagyobb dózisokból lineáris extrapolációnak felel meg. Muller befolyásos szerepét az LNT-elmélet propagálásában, amely kulcsfontosságúvá vált a sugárzási kockázatok felmérésében, 2011-ben bírálta Edward Calabrese toxikológus, aki még azzal is vádolta Mullert, hogy szándékosan félrevezeti a kísérleteket. Ezt más tudósok, például Muller életrajzírója, Elof Carlson és James Schwartz történész határozottan elutasították, és rámutatott Muller jól ismert tudományos tisztességére.
1932-ben Muller Németországba költözött, ahol a Kaiser Wilhelm Institute (KWI) vendégkutatója lett agykutatás céljából, majd később Oroszországba és Edinburghba ment. 1938-tól Edinburgh-ban végzett kutatásokat Charlotte Auerbach-al, aki a vegyi anyagok mutagén hatásait mutatta be. 1945-ben Muller az Indiana Egyetem zoológia professzora lett. Különböző típusú mutációkat osztályozott.
Politikailag is aktív volt, és meggyőződéses kommunistának tartották. Megvédte magát az evolúcióelmélet elleni alapvető keresztény támadásokkal szemben is. 1931-ben Mullert beválasztották a Nemzeti Tudományos Akadémiába, 1942-ben az Amerikai Művészeti és Tudományos Akadémiába, 1947-ben pedig az Amerikai Filozófiai Társaságba. 1947-ben Muller az Amerikai Genetikai Társaság elnöke volt, 1949 és 1950 között pedig az Amerikai Embergenetikai Társaság első elnöke. 1953-ban a Royal Society külső tagjává, 1959-ben pedig az Edinburgh-i Királyi Társaság tiszteletbeli tagjává választották. 1960-ban a Leopoldina tagjává választották. Muller pangásos szívelégtelenségben halt meg 1967-ben.
