Élete
Munkássága
Henri La Fontaine belga nemzetközi jogász és a Nemzetközi Békeiroda elnöke volt. 1913-ban megkapta a béke-Nobel-díjat, mert „ő volt az európai békemozgalom hatékony vezetője”.
La Fontaine jogot tanult a Brüsszeli Szabadegyetemen. 1877-ben felvették az ügyvédi kamarába, és nemzetközi jogi szaktekintélyként szerzett hírnevet. Ő és nővére, Léonie La Fontaine a nők jogainak és választójogának korai szószólói voltak, 1890-ben megalapították a Belga Ligát a Női Jogokért. 1893-ban a nemzetközi jog professzora lett a Brüsszeli Szabadegyetemen, majd két évvel később a szocialista párt tagjaként beválasztották a belga szenátusba. 1919 és 1932 között a Szenátus alelnöke volt.
La Fontaine korán érdeklődött az 1882-ben alapított Nemzetközi Béke Iroda iránt, és részt vett az Iroda 1899-es és 1907-es hágai békekonferenciájának megszervezésérben. 1907-től 1943-ban bekövetkezett haláláig az Iroda elnöke volt. Az első világháború meggyőzte La Fontaine-t, hogy a béke visszatérésekor a világ nemzetközi bíróságot hoz létre. Számos lehetséges tagot javasolt, köztük Joseph Hodges Choate-ot, Elihu Rootot, Charles William Eliotot és Andrew Dickson White-ot. La Fontaine a világ pacifista szervezeteinek egyesítésének gondolatát is hirdette.
Tagja volt az 1919-es párizsi békekonferencia belga delegációjának és a Népszövetség Közgyűlésének (1920–1921). A világbéke előmozdítása érdekében megalapította a Center Intellectuel Mondial-t és olyan szervezeteket javasolt, mint egy világiskola és egyetem, valamint egy világparlament. 1907-ben Paul Otlettel megalapította a Union of International Associations-t. Paul Otlet mellett az Institut International de Bibliographie (amelyből később a Nemzetközi Információs és Dokumentációs Szövetség, FID) társalapítója. Ebben a szerepben vett részt Otlettel az Egyetemes Dokumentáció Világkongresszusán 1937-ben.
Henri La Fontaine szabadkőműves volt, és a brüsszeli Les Amis Philanthropes páholy tagja volt. 1943. május 14-én halt meg Brüsszelben.
