Sokáig csak elméletek születtek arról, hogy hogyan alkották a piramist, hogy képesek voltak-e áthajózni a Csendes-óceánon, hogy barlangásztak-e az ősemberek. A múlt század már lehetőséget adott, hogy kísérleti úton bizonyítsák a vitatott történelmi kérdéseket.
Az egyik leghíresebb kísérlet Thor Heyerdahl norvég néprajzkutatóhoz köthető. Elmélete szerint a polinéziai szigeteket Dél-Amerikából érkezők népesítették be. Felvetésével kapcsolatban a legfőbb ellenérv az volt, hogy lehetetlennek tartották a 8000 kilométeres távolság megtételét egy akkori kezdetleges vízi eszközzel. Heyerdahl és öt bátor társa úgy döntött, maguk teszik meg az utat, hogy elképzelését bizonyítsák. Hagyományos technológiák alkalmazásával balsafa tutajt építettek, amellyel 1947-ben sikeresen áthajóztak a Csendes-óceánon. Az elmélet alátámasztása után a DNS-kutatások is igazolták, hogy Polinéziát Délkelet-Ázsiából érkező emberek, illetve dél-amerikai indiánok népesítettek be.
Bőven akadtak kérdések a piramisokkal kapcsolatban is. Hány ember kell a felépítésükhöz? Egy amerikai archeológus, Mark Lehner 1997-ben kezdte meg projektjét, melyben saját maguk kezdtek felépíteni egyet. A NOVA nevű projektben egy hat méter magas, kilenc méter széles piramist építettek, mindössze három hét alatt. Tapasztalatai szerint tehát egy 12fős munkáscsapat naponta 8-9 köbméter követ képes kitermelni, így egy nagyjából 3200 fős csoport képes lehetett a gízai nagy piramis felépítésére 20 év alatt.
Hasonló kutatást hazánkban is végeztek. 1960-ban Jakucs László, az Aggteleki-cseppkőbarlang igazgatója arra kereste a választ, hogy létezett-e a „főbejárat” mellett egy másik természetes bejárat a jósvafői oldalon. Számos nyom utalt erre, hiszen emberi lábnyomokat, ősemberek tűzhelyére utaló nyomokat és rókacsontvázakat is találtak. Mivel alapos kutatás után sem találtak új bejáratot, adta magát a következő kérdés, hogy képesek voltak-e akkor több kilométerre leereszkedni a veszélyes helyek százait rejtő barlangokba. Jakucs különleges expedíciót szervezett, melyben az ősember által használt faggyú- és gyantafáklyákkal, illetve a lehető legegyszerűbb felszerelési tárgyakkal indultak útnak. A csapat vezetését a helyi barlangászok olyanokra bízták, akik még nem jártak erre, nem ismerték az irányt. Mindössze három nap kellett a barlang teljes hosszának bejárásához, és kiderült az is, hogy a Baradlának nem volt természetes bejárata Jósvafőnél.
