Élete
Munkássága
Max von Laue német fizikus „a Röntgen-sugárzás kristályokon történő diffrakciójának felfedezéséért” 1914-ben Nobel-díjat kapott.
1898-tól von Laue fizikát és matematikát tanult a strasbourgi, a göttingeni, a müncheni és a berlini egyetemen. 1903-ban Berlinben Max Plancknél doktorált a síkpárhuzamos lemezeken történő interferencia elméletéből, 1905-ben Göttingenben letette a tanári államvizsgát, és még ugyanebben az évben Berlinben doktori témavezetőjénél segédmunkát vállalt.
1906-os habilitációja után Albert Einstein relativitáselméletével foglalkozott, majd 1907-ben a relativisztikus összeadási tétel alkalmazásával a Fizeau-kísérletet a relativitáselmélet szempontjából értelmezhette. 1909-ben csatlakozott Arnold Sommerfeldhez magánoktatóként a müncheni Ludwig Maximilian Egyetem Elméleti Fizikai Intézetében. További fontos hozzájárulás a relativitáselmélethez többek között az volt, hogy nincsenek merev testek, a relativisztikus dinamikával és az ikerparadoxonnal kapcsolatos megfontolások. Ő írta az egyik első speciális és általános relativitáselmélet tankönyvét is. Einsteinnel ellentétben Max von Laue azt feltételezte, hogy a fénysebesség időtől függetlenül helyről helyre változott.
1912-ben Walter Friedrich-hel és Paul Knippinggel együtt felfedezte a röntgensugárzás diffrakcióját kristályokon. Ez bebizonyította, hogy a röntgensugárzás hullámként terjed. Ráadásul a kristályszerkezetre először lehetett következtetni a diffrakciós mintázatokból. Munkásságáért Laue 1914-ben fizikai Nobel-díjat kapott. Ugyanezen év októberében kinevezték az újonnan alapított Frankfurt am Main Egyetem elméleti fizika tanszékére.
Az első világháború idején Laue Wilhelm Wien würzburgi fizikust támogatta, aki 1916-tól kutatási és fejlesztési programot szervezett az erősítőcsövekről, hogy vezeték nélküli távírásra használja fel azokat. Laue ideiglenesen Würzburgba költözött, hogy a helyszínen tanácsot adhasson a kísérletekhez.
1919-ben von Laue visszatért Frankfurtból a Berlini Egyetem professzoraként, ahol a röntgen-interferencia eredeti geometriai elméletét az úgynevezett dinamikus elméletté bővítette. Szintén 1919-ben kezdett dolgozni a Kaiser Wilhelm Fizikai Intézetben, ahol 1921-ben Albert Einstein képviselőjeként vette át az igazgatói posztot. 1921-ben Adolf von Baeyer-éremmel, 1932-ben Max Planck-éremmel tüntették ki. 1925 és 1929 között a Kaiser Wilhelm Tudományfejlesztési Társaság (KWG) szenátusának tagja volt. A nemzetiszocializmus uralkodása idején kiállt Albert Einstein mellett.
1943-ban idő előtt nyugdíjba vonult. Ezután megírta a fizika történetét, amely később könyvként is megjelent. A háború végén a britek internálták az Epsilon hadművelet részeként.
A háború befejeztével a göttingeni egyetem címzetes tanára lett, és aktívan részt vett a német tudomány újjászervezésében. Max von Laue 1960-ban egy autóbaleset következtében halt meg.
