Élete
Munkássága
George Wells Beadle amerikai genetikus és biokémikus volt. 1958-ban Edward Lawrie Tatum-al és Joshua Lederberg-el megosztva megkapta a fiziológiai és orvostudományi Nobel-díjat „annak felfedezéséért, hogy az anyagcsere egyes lépései genetikailag meghatározottak”.
Beadle a Lincoln-i Mezőgazdasági Főiskolán végzett, majd 1926-ban a Nebraska Egyetemen szerzett bachelor fokozatot. 1927-ben szerzett mesterdiplomát, és az ithacai Cornell Egyetemre ment.
1950-ben Albert Lasker-díjat kapott az alapvető orvosi kutatásokért, és 1958-ban iziológiai és orvostudományi Nobel-díjat kapott. A díj oka az volt, hogy felfedezte, hogy a gének szabályozzák a sejten belüli biokémiai folyamatokat. Szintén 1958-ban Beadle megkapta a Mendel-érmet a Genetikai Társaságtól.
Tudományos tanulmányaik során Beadle és Tatum röntgensugárzásnak tették ki a Neurospora crassa kenyérpenészt, és ezáltal mutációkat hoztak létre. Kísérletsorozattal sikerült kimutatniuk, hogy ezek a mutációk bizonyos enzimekben változásokat okoznak. Ezek a kísérletek arra az elméletre vezették őket, hogy közvetlen kapcsolat van a gének és az enzimatikus reakciók között. Ezt a hipotézist egy gén-egy enzim hipotézisnek is nevezik.
Beadle 1928-ban a Nebraska Egyetemen szerzett tudományos fokozatot. 1931-ben doktorált a Cornell Egyetemen. 1933-ban a Nobel-díjas Thomas Hunt Morgannel dolgozott együtt a California Institute of Technology-n (Caltech). Professzorként dolgozott a Harvard Egyetemen és a Stanford Egyetemen is. 1961 és 1968 között elnökként vezette a Chicagói Egyetemet. 1946-ban Beadle az Amerikai Genetikai Társaság elnöke volt.
