A kínai selyemáruknak még napjainkban is nagy értéke van, nem csoda, hogy már az ókorban is nagy becsben tartották; olyannyira, hogy a kínai kereskedőknek halálbüntetés terhe mellett tilos volt kifecsegniük a selyem előállításának titkát. A híres Nagy Selyemút is neki köszönheti nevét, hiszen ez a kereskedelmi út kötötte össze Kínát a közép- és nyugat-ázsiai országokkal.
Florus, a neves római történetíró szerint a rómaiak a Kr. e. 53-ban lezajlott carrhaei csatában ismerkedtek meg a selyemmel, amikor Marcus Licinius Crassus konzul, Syria helytartója az Eufrátesz folyón átkelve a pártusok (parthusok) földjére lépett, hogy megütközzön velük. A közdelem során a pártusok kibontották hatalmas selyemzászlóikat, amelyektől a római katonák annyira megijedtek, hogy végül elvesztették a csatát. Hamarosan a birodalom fővárosába, Rómába is megérkezett a selyem hadizsákmányként, vagy a pártusokkal közvetlen kapcsolatban lévő kereskedők révén.
A Kr. u. V. századig őrizte Kína a selyemkészítés módszerének titkát. A század első felében egy kínai hercegnő, aki a Tarim-medencében lévő Khotan uralkodójához ment feleségül, csempészett ki pár selyemlepkepetét és eperfamagot a hajfürtjei között, hogy új otthonában se nélkülözze a finom kelmét. A belső- és közép-ázsiai népek aztán megtanulták a selyemkészítés technikáját, és a VI. században, Justinianus császár idején érkeztek meg az első selyemlepkepeték – szintén csempészés útján – Bizáncba, s váltak ismertté a Földközi-tenger vidékén.
