Eppur si muove – mondta Galilei. Vagy mégsem?

Mindenki ismeri az Eppur si muove (magyarul: És mégis mozog a Föld) híres szállóigét, amit a hagyomány szerint Galileo Galilei ejtett ki a száján akkor, amikor 1633. június 22-én a római Santa Maria sopra Minerva-templomban le kellett térdelni a Szent Officium kongregációjának bírái előtt, hogy ünnepélyesen megtagadja Kopernikusz világképét.

Maga Galilei azonban sosem mondta ki ezt a mondatot. (Amely ráadásul azt jelenti: És mégis mozog, a Föld nem is szerepel benne.) E rövid mondást Jrailh abbé Querelles littéraires című, 1761-ben megjelent írásában adta a tudós szájába, amiben feldolgozta a jelenetet: „Abban a pillanatban, hogy visszanyerte szabadságát, furdalni kezdte a lelkiismeret. A földre vetette pillantását, s lábával dobbantva mondta: Cependant elle remue (Eppur si mouvoe).”

Olvasmányok:
Szuhay-Havas Ervin: Meglepetések enciklopédiája
Németh László: Galilei

A kép címe: Galilei a börtönben – ismeretlen szerző műve. Korábban Bartolomé Esteban Murillo festményének tartották, a mostani kutatások szerint ez kétséges.