Az ókori görögök nem voltak éppen túl jó véleménnyel az általuk lenézett, „barbár” népekről, számtalan olyan beszámoló, történet és anekdota keringett körükben, amelyek halott emberek (elsősorban rokonok) elfogyasztásáról – mai szóval endokannibalizmusról – szóltak. Maga a „történelem atyja”, Hérodotosz több olyan népről – kallatiesz, isszédon, padaiosz – is hírt adott, amelyeknél szokás volt megenni a beteg (és ezért „vágásérett”) szüleiket. Íme két példa:
Messze a távoli keleten
nyers húst evő nomád indek laknak, akiket a padaiosz névvel jelölnek. Azt mesélik, hogy ezeknek ilyenek a szokásai. Ha a közösségből megbetegszik egy asszony vagy egy férfi, megölik, mégpedig ha férfi az illető, a legközelebbi férfi rokonok végeznek vele, abban a hiszemben, hogy a betegségtől lesoványodott hús elromlik. S hiába igyekszik a szerencsétlen titkolni a betegségét, könyörtelenül lemészárolják és megeszik. Ha a beteg asszony, a legközelebbi nőrokonok végzik el azt a munkát, amit a férfival a férfi rokonok. Aki megöregedik, azt levágják és megeszik. De kevesen érik meg az öregkort, mert aki valamilyen betegségbe esett, azt már előbb megölik.
Hérodotosz szerint nem voltak jobbak az isszédonok sem:
Mint mesélik, az isszédonoknak ilyenek a szokásaik. Ha valakinek meghal az apja, az egész rokonság juhokat hajt oda, az állatokat áldozatként levágják, a húsukat földarabolják, de földarabolják a házigazda meghalt apját is, aztán összekeverik az egész húst, és feltálalják lakomának. A halott fejéről pedig lehúzzák a bőrt, megtisztítják, bearanyozzák, aztán istenszoborként tisztelik és évenként nagy áldozatokat mutatnak be előtte.
A történetíró talán nem kételkedett az általa leírtakban, mert ugyan ő is csak hallomásból ismerte meg történetüket, de a görögök között sem volt ismeretlen eme cselekedet. Ráadásul a történelem folyamán rengeteg ismert példa igazolja, hogy őseink között évezredek óta gyakorolt szokás volt az embertársak elfogyasztása…
Forrás:
Hérodotosz: A görög-perzsa háború
