Az antik Római Birodalom gazdag hadvezérei, államférfijai és arisztokratái sok különleges ételt fogyasztottak fényűző vacsoráikon, közülük leghíresebbé és az utókor számára is ismert luxusétkezések névadójává Lucullus (Kr. e. 109–57) hadvezér vált. A lukulluszi lakomák számos – mai szemmel nézve legalábbis – furcsa étkei között nagy népszerűségnek örvendett a mogyorós pele (latinul glires). Az apró, pár centiméteres rágcsálót egy különleges edényben, úgynevezett glirariumban tenyésztették, hizlalták fel. Idősebb Plinius természetrajzában arról ír, hogy a birodalom más részeiből, meghódított területekről származó drága luxusélelmiszerek – köztük egzotikus állatok – fogyasztása annyira elterjedt, hogy Kr. e. 115-ben törvényben tiltották meg néhány élőlény – így madarak, puhatestűek és pelék – megevését. Valószínűsíthető azonban, hogy a kis rágcsáló húsa annyira ízletes volt, hogy továbbra is rendre a lakomák egyik legnépszerűbb fogását alkotta. A kor egyik nagy tudósa, Marcus Terentius Varro a mezőgazdaságról írott művében írja, hogy gazdag kortársai kezdték el a kisebb méretű, finom húsuk miatt állatok – pelék, nyulak, csigák – tenyésztését a városokhoz közeli vidéki palotáikban, bár a szegényebb réteg is próbálkozott a rágcsálók szaporításával. A pele és a csiga étkezési célú tenyésztése egyébként Fluvius Hirpinus nevéhez fűződik, aki az utóbbiakat borral és hússal táplálta, vagy éppen szamártejben és borban fürdette – jelezvén, hogy milyen fontos szerepet játszottak a római gasztronómiában.
Forrás:
Grüll Tibor: Talált tárgyak osztálya
