A XVI. században már javában a legkedveltebb ruhadarabok egyike volt a régi franciák által braguette-nek, magyar fordításban gatyapőcnek – mai jelentésében (nadrág)hasíték, slicc – nevezett „viselmény”. François Rabelais (1494–1553) népszerű műveiben – Pantagruel, Gargantua – előszeretettel nevesített ruhadarabot még a következő évszázadban is hordta boldog-boldogtalan férfiember. Ahogy Faludy György találóan írta, „magyar elnevezése megtévesztő, minthogy a nadrághoz tartozott, bár rendszerint más színű szövetből készült. Félgömb alakú, olykor halcsonttal merevített, vászonból, posztóból varrt zacskó volt, amelyben, a divathoz híven, a férfiak nemi szervüket tartották. Fiatalemberek a világoskék és rózsaszín selymet kedvelték, gavallérok a vérvörös bársonyt, özvegyemberek, a gyász jeléül, fekete gatyapőccel jártak. A gatyapőcöt, mint ahogy a korabeli festményeken látható, rendszerint a szükségesnél jóval nagyobbra szabták; divat volt, hogy az ember a kedvesének szánt ajándékát például ritka déligyümölcsöt gatyapőcéből szedte elő az ebédlőasztalnál. A feltűnő ruhadarab vég nélküli tréfálódzásra és számtalan, botrányos történetre adott alkalmat”.
Németh László szerint pedig – ahogy Rabelais-ről és koráról szólva írja – „a braguette-nek és csatolt részeinek mindig megvolt a maga irodalma, sőt mondhatjuk kultúrája, de nem mindig volt ez a kultúra olyan nyílt, fesztelen s föl az udvarig bevett, mint szerzőnk hazájában egész a tizenhetedik századig. Rabelais éppoly hatalmas hagyományban dúskál, midőn a braguette „naiv eposzával” népesíti be dobozait, mint Aristophanes, amikor Homeros isteneivel komáz. Az emberi természetet meg lehet osztani Apollo és Dionysos közt, de meg lehet osztani a süveg és a braguette közt is. S Rabelais, aki tudja, hogy a süvegnek nagyon sokféle neve van, aszerint amint király, főpap, vitéz, köteles barát vagy paraszt hordja, míg a braguette közös s a legáltalánosabban emberi; dobozán e braguette-természetnek veti a csalétket. A gyomortól lefelé eső zsigerek ritkán beszéltek s hahotáztak olyan fesztelenül (hozzá a legkeresztényibb francia királyok által pártfogolt könyvben), mint ezeknek az óriás királyoknak [ti. Gargantuáról és Pantagruelről írt könyvekben – a szerk.] a történetében, akiknek hatalmas testében a fényes ész és meleg emberség alatt még otrombábban éreztethették hatalmukat”.
(Kép: Id. Pieter Bruegel: Lakodalmas tánc)
Irodalom:
F. Rabelais: Pantagruel
F. Rableais: Gargantua
Németh László: A minőség forradalma I. Európa
