Sokáig hagyományként tekintettek rá, de regén fontos okuk volt ezt tenni. Számos helyszínen találni bizonyítékot, a fák pedig máig megőrizték alakjukat.
Mindez az amerikai őslakosokhoz, az apacs indiánokhoz köthető. Igazán egyedi hajlított fákat alkottak Arizonában, Új-Mexikóban és Oklahomában is. Az fő okuk pedig a tájékozódás volt.
A fejlettebb népek a térképet, az iránytűt és más geodéziai műszert alkalmaztak, de náluk a természet adta lehetőségek mutatták a helyes útvonalat. Ahol már az utazók, felfedezők és a telepesek is eltévedtek, ott ők saját jelzésrendszerrel alkották meg a biztos szakaszokat.
A sűrű erdők bizonyos pontjait megjelölték úgy, hogy a 2-3 méter magas, hüvelykujj átmérőjű csemetéket meggörbítve a földhöz kötötték a kívánt irányba. Növényeket és állatbőrt használva, tökéletes formákat alkottak maguknak.
Tudták, a fa csúcsa mindenképp a fény felé, pontosabban az ég felé fog nyúlni, így megőrizték a természet kincseit, mindeközben pedig hasznos jelzéssel szolgáltak maguknak, társaiknak.
Évszázadokig segítettek így őket a fák a tájékozódásban, a telepesek ellen pedig sokszor az életüket köszönhették nekik az apacs indiánok.
