Sajnos még napjainkban sem mindig természetes a gyakori kézmosás, pedig már évezredes hagyománya van, hiszen már az ókori társadalmakban is alapvető tisztálkodási, azaz egészségügyi – és néhol rituális, sőt társadalmi – szerepet töltött be.
Az ókori Babilonban a gazdagabbak már csatornázott folyóvízzel tisztálkodtak a fürdőszobában, s a szennyvizet is kanálisok vezették el. A mosakodás és a tiszta ruha viselése a városi élet részévé vált, ami nem sokkal később a közel-keleti birodalmakban is elterjedt.
A zsidóknál a Biblia konkrét utasítások révén írja le, hogy milyen rituálé szerint kell végrehajtani a mosakodást:
17. Azután szóla az Úr Mózesnek, mondván:
(Mózes II. 30: 17–20.)
18. És csinálj rézmedenczét, lábát is rézből, mosakodásra; és tedd azt a gyülekezet sátora közé és az oltár közé, és tölts bele vizet;
19. Hogy Áron és az ő fiai abból mossák meg kezeiket és lábaikat.
20. A mikor a gyülekezet sátorába mennek, mosakodjanak meg vízben, hogy meg ne haljanak; vagy mikor az oltárhoz járulnak, hogy szolgáljanak és tűzáldozatot füstölögtessenek az Úrnak.
A mosdásra tehát egy speciális rézedény szolgált, abban mosták meg lábukat és kezüket a főpapok, hogy elkerüljék a fertőzéseket. Hamarosan már minden hívő zsidó ember kötelessége lett a tisztaság megőrzése, sőt, még a reggeli kézmosás módját is részletesen kidolgozták.
15. Ha pedig valaki elhullott, vagy vadtól megszaggatott állatot eszik, akár bennszülött, akár jövevény: mossa meg ruháit, és mosódjék meg vízben, és tisztátalan legyen estvéig, azután tiszta.
(Mózes III. 17: 15–16.)
16. Hogyha meg nem mossa ruháit, sem a testét le nem mossa: viselje az ő vétségének terhét.
Egyiptom is fejlett fürdőkultúrával rendelkezett, az emberek már állati zsírból és hamulúgból készült szappant is használtak a kosz eltávolítására. A fürdőkben történő mindennapos tisztálkodás mellett rendszeresen borotválkoztak (mivel a szőrzetet tisztátalannak tartották).
A görögök és a rómaiak körében szintén magas fejlettséget ért el a fürdőzés kultúrája, a tisztaság ugyanis az egészséget szimbolizálta. Az orvoslásban is rendszeresen alkalmazták a vízkúrát a gyógyító eljárások megkezdése előtt; szentélyeiket pedig sokszor gyógyhatásúnak vélt források és folyók mentén építették fel. A görögök terjesztették el az újszülött babák megfürdetését is.
A tisztálkodás a görögöknél és a rómaiaknál már társadalmi jelenséggé, a közös időtöltés és szórakozás egy formájává vált.
Az újító magyar királylány
Fontos szerepet játszik a tisztálkodás kultúrtörténetében egy magyar királylány. Árpád-házi Szent Piroska (1088–1134), Szent László királyunk lánya, Komnenosz János bizánci társcsászár felesége Bizáncban gyógyító kórház-kolostort alapított, ami szemléletében messze meghaladta korát.
Az egyemeletes kórházi épületben öt betegellátó osztály, mai terminológiánk szerint: sebészet–baleseti sebészet, szemészet, nőgyógyászat és két belgyógyászat (amelyek közül az egyik a bélbetegeket látta el) működött. Minden betegnek külön ágya, matraca, gyapjú takarója volt. Nagy gondot fordítottak a megfelelő belső hőmérsékletre, kórtermeket fafűtéses, kemence–szerű kályha melegítette. Valamennyi fekvőbeteg osztályon mosdók és fürdőhelyiség, valamint árnyékszék szolgálta az ápoltak kényelmét. A vízvezetékkel ellátott fürdőszobák nemcsak a rendszeres tisztálkodást, hanem a kedvelt hidroterápiát is szolgálták. A Pantokrátor kórházban vezették be a kórlapírást, az éjszakai orvosi ügyeletet, a betegvizsgálat előtti kötelező kézmosást, és számos, ma már természetesnek vett, de akkoriban „forradalmian” új intézkedést”.
Józsa László: Árpád-házi királylány (Piroska 1088–1134), a Pantokrátor kolostor és intézményeinek létrehozója. Kaleidoscope 2011.Vol.2. No.3.
Forrai Judit: Mozaikok a kézmosás kultúrtörténetéből (Orvostörténeti Közlemények, 2020. Vol. LXVI)
Fónagy Zoltán: „Merüljön alá a mikve vizében” – Zsidók rituális tisztasági szokásai és a járványok
