Leginkább a 2000-es években terjedtek el a hangoskönyvek, amiket nem csak a látássérültek kedvéért készítettek, ma is népszerű kikapcsolódási forrás. Régen a munkásokat is ezzel motiválták.
Az 1860-as években fizettek ezért a szolgáltatásért, hiszen sokan olvasni sem tudtak, illetve unaloműzésnek is bevált. A floridai szivargyárakban terjedt el először a szokás, hogy a monoton, hosszú műszakokon át tartó munka során ne forduljanak magukba, könnyebben menjen a tekerés. A munkások unalmuk űzésére kérték, hogy újságot, klasszikus regényt olvassanak nekik.
Kiemelten fontos munka lett a felolvasás, hiszen az olvasás mellett a tökéletes kiejtésre, a jó előadóképességre, valamint a megfelelő hangerőre is figyelni kellett. Külön állványon ült a személy, akinek hangja az egész csarnokot betöltötte. A dolgozók adták össze rá a pénzt, majd választották ki, hogy mit szeretnének hallgatni. Tapsként a késeiket ütötték a munkaasztalra, ha tetszett nekik az előadás, ellenkező esetben pedig kitiltották, kidobták őket az utcára.
Ma már felváltotta a felolvasást a rádió, de helyenként, például Kubában a mai napig találni hivatalos mesélőt a szivargyárakban.
