Az eredeti zuhanyozók nem beltéri építmények és nem is mesterségesek voltak, hanem közönséges természetes képződmények: vízesések. A lehulló víz teljesen tisztára öblítette a fürdőzőket, és hatékonyabb volt, mint a hagyományos medencében való fürdés, amelyhez mind a friss, mind a szennyvíz kézi szállítására volt szükség. Az ókori emberek úgy kezdték reprodukálni ezeket a természeti jelenségeket, hogy mosás után gyakran nagyon hideg kancsókat öntöttek magukra. Bizonyítékok vannak arra, hogy a korai felsőbb osztályú egyiptomiak és mezopotámiaiak fedett zuhanyzóval rendelkeztek, ahol a szolgák saját otthonukban fürdették meg őket. Ezek azonban a mai mércével mérve kezdetlegesek voltak, kezdetleges vízelvezető rendszerrel rendelkeztek, és a vizet nem szivattyúzták, hanem hordták a helyiségbe.
Az ókori görögök voltak az elsők, akiknek zuhanyzójuk volt. Az ólomcsövekből kialakított vízvezetékeik és szennyvízrendszereik lehetővé tették a víz be- és kiszivattyúzását az elit és az egyszerű polgárok által használt nagy közösségi zuhanyzókba is. Ezeket a szobákat Pergamon város helyén fedezték fel, és a korabeli fazekasságban is megtalálhatók. Az ábrázolások nagyon hasonlítanak a modern zuhanyzókhoz, és még ruhadarabokat is tartalmaztak. Az ókori rómaiak is követték ezt a szokást; híres fürdőházaik megtalálhatók szerte a Földközi-tengeren és egészen a mai Angliáig. A rómaiak nem csak zuhanyoztak, hanem azt is hitték, hogy hetente többször is fürödnek, ha nem is minden nap. A görögök és rómaiak által kifejlesztett víz- és szennyvízrendszerek a Római Birodalom bukása után tönkrementek és használaton kívül kerültek.
Az első kézi szivattyúval működtetett mechanikus zuhanyzót 1767-ben Angliában szabadalmaztatta William Feetham, a londoni Ludgate Hill tűzhelykészítője. Zuhanykészüléke egy szivattyú segítségével a felhasználó feje fölött lévő edénybe vezette a vizet, majd egy láncot húztak, hogy kiengedjék a vizet az edényből. Bár a rendszer mellőzte a víz feltöltésének és kiöntésének szolgamunkáját, a zuhanyozók nem tudták megfogni a gazdagokat, mivel nem állt rendelkezésre módszer a melegvíz rendszeren keresztül történő átvezetésére. A rendszer ugyanazt a piszkos vizet is újrahasznosítaná minden cikluson keresztül.
Ezt a korai kezdetet nagymértékben javították az 1810 körüli névtelenül feltalált angol Regency zuhany. Az eredeti terv több mint 3 méter magas volt, és több, bambuszra festett fémcsőből készült. A csövek fölött felfüggesztett medence vizet táplált egy fúvókába, amely elosztotta a vizet a felhasználó vállán. A földön lévő vizet leeresztették, és a csöveken keresztül visszaszivattyúzták a medencébe, ahol a körforgás megismétlődik. Az eredeti prototípust a következő évtizedekben folyamatosan fejlesztették, mígnem kezdett közelíteni a mai zuhanyhoz. Egy ponton divatba jöttek a kézi pumpás modellek, valamint az állítható permetezők használata a különböző vízáramláshoz. A megbízható beltéri vízvezeték 1850 körüli újrafeltalálása lehetővé tette, hogy a szabadon álló zuhanyzókat egy folyó vízforráshoz csatlakoztassák, ami megújuló vízáramlást biztosít.
Az 1870-es években gazdasági higiéniai intézkedésként modern zuhanyzókat telepítettek a francia hadsereg laktanyájába François Merry Delabost francia orvos és feltaláló irányításával. A roueni Bonne Nouvelle börtön fősebészeként Delabost korábban az egyéni fürdőket a rabok által használt kötelező közös zuhanyzókkal cserélte fel, azzal érvelve, hogy ezek gazdaságosabbak és higiénikusabbak. Először hat, majd nyolc zuhanyfülkét szereltek fel. A vizet gőzgéppel melegítették fel, és kevesebb mint öt perc alatt akár nyolc fogoly is megmosakodott egyszerre húsz liter vízzel. A francia kommunális zuhanyrendszert más hadseregek is átvették, elsőként Poroszországé 1879-ben, és más joghatóságok börtönei is. A bentlakásos iskolák is alkalmazták, mielőtt nyilvános fürdőházakba telepítették volna. Az első zuhanyozás egy nyilvános fürdőben 1887-ben volt Bécsben. Franciaországban Charles Cazalet létesített nyilvános fürdőházakat és zuhanyzókat először Bordeaux-ban 1893-ban, majd Párizsban 1899-ben.
A beltéri vízvezetékeket az 1900-as évek elején vezették be a gazdagok otthonaiba, majd az 1930-as években terjedtek el, amikor az emberek elkezdtek hozzáférni a folyóvízhez saját otthonukban. A modern zuhany csak az 1960-as években, az elektromos zuhanyzók bevezetésével vált elérhetővé. A 80-as évektől kezdődően a zuhany divatossá vált, és különféle kiegészítőket és fúvóka-kialakításokat fejlesztettek ki, amelyek végül felváltották a fürdőkádat.
Gyakorlati szempontból a zuhany költséghatékonyabb, gyorsabb és általában higiénikusabb, mint a fürdő. Az idő múlásával a fürdő egyre inkább alkalmi relaxációs kiegészítővé vált, és a modern konstrukciókban gyakran a zuhanykabinokat részesítik előnyben, akár káddal kombinálva is. Manapság már intelligens zuhanyzókkal rendelkezünk, és megtapasztaljuk az általuk kínált egyre csúcstechnológiás funkciókat és fejlett wellness-előnyöket.
