Érdemes figyelni a füstöt, jól látható a filmeken és a képeken is, a négykéményes hajónak csak három kéménye működött.

A megfelelő sebesség eléréséhez 29 gőzkazánt terveztek, melyek meghajtották a két 12 MW teljesítményű dugattyús gőzgépet, valamint a 13,5 MW-os gőzturbinát. A hajótest mérete miatt viszont ehhez elég lett volna csak 3 kémény.

Minden téren rekordot akartak állítani, ebben pedig az is szerepet játszott, hogy hogy néz ki kívülről. A legújabb gőzösök, a leggyorsabbak, legkitűnőbbek mind négykéményesek voltak, így ezen sem lehetett kevesebb. Külön kitértek erre a tervezéskor, valamint a külső elrendezésben is ez tűnt a legmegfelelőbbnek, a legszimmetrikusabbnak. Az emberek az erőt látták ebben.

A negyedik álkémény számos más fontos helyszínt biztosított, ide tették a gépházat, a konyhákat, az első osztály szivarszobájának a szellőzését, valamint a személyzet által használt lépcsőt, melynek tetejéről körülnézhettek a magasban.