Élete
Munkássága
Otto Heinrich Warburg német biokémikus és fiziológus volt. 1931-ben megkapta a fiziológiai és orvosi Nobel-díjat „a sejtlégzés vizsgálata során elért eredményeiért”. Számos biokémikus, majd Nobel-díjas, mint például George Wald, Hugo Theorell, Hans Adolf Krebs és Otto Meyerhof került ki tudományos iskolájából.
Otto Heinrich Warburg a freiburgi Albert Ludwig Egyetemen tanult természettudományokat, kémiát, majd 1903-tól a berlini Friedrich Wilhelm Egyetemen (ma Humboldt Egyetem) folytatta kémia tanulmányait. 1905-től Berlinben, Münchenben és Heidelbergben orvosnak tanult. 1906-ban doktorált Berlinben Emil Fischer vezetésével. Egy évvel később Warburg Heidelbergben fejezte be fiziológiai habilitációját.
1908 és 1914 között a nápolyi állattani állomáson végzett kutatómunkát. 1914-ben Otto Heinrich Warburgot a Kaiser Wilhelm Társaság tagjává nevezték ki.
A világháború befejeztével 1930-ig a Berlin-Dahlemi Kaiser Wilhelm Biológiai Intézet igazgatója volt. Tanszékét 1929/1930-ban különválasztották, és Kaiser Wilhelm Sejtfiziológiai Intézetként működött tovább, szintén Berlin-Dahlemben. 1967-ig egyedüli igazgatóként ott maradt.
1941-ben a Birodalom Tudományos, Oktatási és Közoktatási Minisztériuma megkísérelte Warburg leváltását a KWI sejtfiziológiai intézetének éléről. Rudolf Mentzel birodalmi minisztériumi alkalmazott tervei szerint intézetének helyet kellett volna adnia egy központi rákkutató intézetnek. Warburgot a Wilhelm Kaiser Társaság főtitkára, Ernst Telschow arra utasította, hogy 1941. június 30-án mondjon le tisztségéről, de soha nem mondott le. Rudolf Mentzel, Ernst Telschow és Victor Brack, a Führer Kancellária (KdF) II. Irodájának vezető szolgálati menedzsere közötti megbeszélések után 1941 júniusában úgy döntöttek, hogy Otto Warburg maradhat korábbi pozíciójában az intézetben.
1908-tól kutatómunkát végzett többek között a sejtlégzés mitokondriális légzési láncával, a növények fotoszintézisével és a daganatok anyagcseréjével kapcsolatban. Ő fejlesztette ki az összetett enzimatikus tesztet. Felfedezése, miszerint nagyszámú rosszindulatú daganat fokozott cukoranyagcserével rendelkezik, az alapját képezte a diagnosztikus képalkotó módszer, a pozitronemissziós tomográfia kifejlesztésének az 1970-es években.
Az anyagcsere-folyamatok során fellépő gázforgalom mennyiségi mérésére kifejlesztett egy új készüléket, a Warburg készüléket. Ez a készülék a manometrikusan fejlődő gázok mérésére szolgál. Warburg 1931-ben megkapta az élettani és orvosi Nobel-díjat. Számos egyéb kitüntetésben, éremben, kitüntetésben, tiszteletbeli tagságban és díszdoktori címben is részesült. A második világháború után Warburg 1946-ban a Német Tudományos Akadémia tagja és az újonnan alapított Max Planck Sejtfiziológiai Intézet professzora lett. 1956-ban a Leopoldina tagjává nevezték ki. Paul Ehrlichről írt cikke 1957-ben jelent meg. 1962-ben Paul Ehrlich- és Ludwig Darmstaedter-díjjal tüntették ki. 1963-ban megkapta a Max Planck Társaság Harnack-érmét, amelyet a társadalomért végzett szolgálatokért ítélnek oda.
Otto Warburg 1923-1924-ben fedezte fel a rákos sejtek anaerob anyagcseréjét. Warburg még ma is leginkább az úgynevezett Warburg-hipotézisről ismert a rákkutatásban. Felfedezte, hogy a daganatokat az anaerob glikolízis termékének, a laktátnak a szokatlan koncentrációja jellemzi, annak ellenére, hogy elegendő oxigén van a mitokondriumok segítségével történő égéshez. 1930-ban levezette azt a hipotézist, hogy a rákos sejtekben a mitokondriumok működésének megzavarása vagy megszakadása a rák növekedésének fő oka. Ez a feltevés az orvosi alapkutatás klasszikusa, de mindig is ellentmondásos volt, és mára elavultnak számít.
