Mindenki úgy képzeli, hogy ősi csapdák keresztezik a betörők útját, de ez csak a filmek miatt van így, a valóságban mást találtak.

Nincs kígyóverem, nincsenek felhúzott íjak a falban, amelyek aktiválás után halálos sebet ejtenek, ezek csak a képzelet és a filmesek agyszüleményei. Ha nem a kalandfilmeket vesszük alapul, azért bizonyos módszerekkel megnehezítették a behatolók dolgát a piramisokban.

Építészeti megoldásokban gondolkodtak, hogy védjék a sírkamrákat. Igyekeztek több útvonalat is építeni, amelyekben könnyen el lehetett tévedni, voltak, amelyek sehová sem vezettek, illetve helyenként annyi törmeléket hagytak, hogy azon nem lehetett megfelelő eszközök nélkül túljutni. Persze ezek mind könnyen kijátszhatóak voltak.

I. Amenhotep úgy védte saját sírhelyét, hogy egy külön falut épített a környékre. Kérte, hogy senki ne keresse őt, ezért pedig rendszeres fizetség járt az ott lakóknak, hogy tartsák tisztán és legfőképp üresen a szent helyet. Ez volt Dejr el-Medina, ahol falra írt átkokkal is próbálták elriasztani a sírrablókat, de már akkor kevesen hittek ezekben. Sajnos számtalanszor kifosztották.

A piramisokban talált legkomolyabb csapdák közé tartozik a vörösvasérc por, illetve a kínai királysírokban talált higany, amelyek mérgezőek voltak ugyan, de ezeket is csak kis mennyiségben találtak. Ezeken kívül nem igazán nehezítették meg a behatolók útját.