Léon Jouhaux francia szakszervezeti vezető volt, aki 1951-ben Nobel-békedíjat kapott „az Európa Tanács Nemzetközi Bizottsága elnökekén, Szabad Kereskedelmi Unió Nemzetközi Szövetsége elnökeként, Kereskedelmi Unió Világszövetsége alelnökeként, a ILO Tanács tagjaként, küldöttként az ENSZ-ben”.
Jouhaux tizenhat évesen kapott állást egy gyárban, és azonnal a szakszervezet fontos tagja lett. 1900-ban, miután egy rövid, kötelező katonai büntetést töltött le francia Algériában, Jouhaux csatlakozott a fehér foszfor használata elleni sztrájkhoz, amely elvakította apját, elbocsátották, és egymást követő munkahelyeken dolgozott, amíg a szakszervezeti befolyás vissza nem helyezte.
1906-ban a helyi szakszervezet beválasztotta a Munkaügyi Államszövetség (CGT) képviselőjévé, ahol képességei révén gyorsan emelkedett a szervezett munkásság berkeiben. 1909-re ideiglenes pénztárnok, majd nem sokkal később főtitkára lett a szervezetnek, amelyet 1947-ig töltött be. Szakszervezeti tagjaként a korai munkásmozgalom ismerős céljai voltak – a nyolc órás munkaidő, a szakszervezeti jog, képviselet és kollektív szerződés, valamint fizetett szabadság. A Népfront idején az 1936-os Matignon-egyezmény, amelynek aláírója volt, sok ilyen jogot biztosított a francia munkásoknak.
A második világháború előtti években Jouhaux több tömegtüntetést szervezett, az általa vezetett szervezet pedig a háború ellen tiltakozott. A háború kitörésekor azonban Jouhaux támogatta országát, és úgy gondolta, hogy a náci Németország győzelme az európai demokrácia megsemmisüléséhez vezet. A háború alatt letartóztatták és bebörtönözték a buchenwaldi koncentrációs táborba, később az Itter kastélyba vitték, majd az 1945-ös csatában amerikai és német csapatok kiszabadították.
A háború után Jouhaux kivált a CGT-ből, és megalakította a szociáldemokrata Munkáserőt (CGT-FO). 1951-ben Nobel-békedíjat kapott.
Nemzetközi viszonylatban munkája nagymértékben hozzájárult a Nemzetközi Munkaügyi Szervezet (ILO) létrehozásához, és magas pozíciókba választották a nemzetközi szakszervezeti testületekben, beleértve a Szakszervezetek Nemzetközi Szövetségét és háború utáni rokonát, a Kereskedelmi Világszövetséget.
