A folyékony kenyérnek is becézett sört már az ókorban is előszeretettel fogyasztották, így Mezopotámiában is. A Ninkaszi-himnusznak nevezett költeményről – ami valójában nem himnusz, habár annak formai sajátosságait mutatja – azt feltételezik, hogy szerzője egy vidám kedvű diák vagy pap lehetett. Az alkotás Ninkaszi istennek tulajdonítja a sör feltalálását, s három részre tagolható: az első maga a voltaképpeni himnusz, a következő a sörkészítés fortélyairól tudósít, míg a harmadik gyakorlatilag egy kocsmadal.
Mezopotámiában a sört még főzés előtt ízesítették mézzel és musttal; s noha jó néhány fennmaradt ábrázoláson pohárból itták, gyakran fogyasztották egy tárolóedényből egyfajta szívószálon keresztül (képünkön).
Íme a himnusz harmadik része, a kocsmadal:
… A nádkorsóban édes sör áll.
(Komoróczy Géza ford.)
ide hozzám, csapos, kocsmáros, sörfőző!
Hadd hajtsam fel a sör áradó tavát,
múlatni akarok, hej, múlatni akarok!
Iszom a sört, szívem mámorban fürdik,
iszom a szeszt, kedvem fellobban,
vidám a májam már, boldog a szívem,
szívemet kellemes érzés tölti el,
és ujjongó májam előtt királynői lepel lebeg;
Innin kedve most már megjött,
az ég úrnőjének kedve most már megjött.
