A történelem egyik legismertebb szállóigéje Az állam én vagyok, amit mindenki úgy tanult az iskolában, hogy XIV. Lajos francia király (ur. 1643–1715) egyik legismertebb mondása. A történészek szerint ugyanakkor nincs sem korabeli, sem későbbi forrás arra vonatkozóan, hogy a Napkirály szájából elhangzott volna valaha is ez a kijelentés.
A legenda szerint 1655. április 13-án az akkor tizenhetedik évében járó fiatal uralkodó vadászöltözetben, ostort pattogtatva berontott a párizsi legfelsőbb bíróság tanácskozására – ahol éppen az általa korábban hozott rendeleteinek törvényességét vitatták meg –, s a bíróság elnökének államérdekekre való hivatkozására válaszul jelentette ki, hogy „Az állam én vagyok!” (L’État c’est moi!).
Történészek sora igyekezett az azóta eltelt időszakban bebizonyítani, hogy ilyet sosem állított az uralkodó, ennek ellenére szinte mindenki a Napkirálynak tulajdonítja és vele azonosítja. Abban viszont megoszlik a szakemberek véleménye, hogy kinek köszönhető a szállóige. Vannak, akik a király nevelője, Jacques-Bénigne Bossuet püspök egyik mondatának elferdítéséből eredeztetik. Egyik – 1679-ben készült, 1709-ben kiadott – értekezésében, A Szentírás saját szava szerint politika című művében így írt az uralkodóról:
Az egész állam őbenne van, az egész nép akarata az övében foglaltatik…
Mások szerint viszont Pierre-Édouard Lémontey író, politikus és történész, a francia forradalom Törvényhozó Nemzetgyűlésének képviselője tollából származik a híres mondat, amikor így fogalmazott 1818-ban megjelent kötetében:
Franciaország Koránja négy szótagban összefoglalható, s XIV. Lajos ki is mondta ezeket egy napon: Az állam én vagyok.
A történészek egyértelműen úgy vélik, hogy a híres kijelentés értelmével ellentétben a király egyenesen teljesen más véleménnyel rendelkezett, amit halálos ágyán is megfogalmazott:
Én elmegyek, de az állam örökre itt marad.
Mindebből kitűnik, hogy az uralkodó éppen hogy nem vélte magát azonosnak az állammal, hanem ellenkezőleg, magára mint az állam legelső szolgájára, legfőbb tisztviselőjére tekintett.
Ajánlott olvasmány:
Hahner Péter: 100 történelmi tévhit
