Élete
Munkássága
Emil Theodor Kocher svájci sebész volt. Kocher a modern sebészet egyik úttörője volt. Ő volt az első sebész, aki 1909-ben megkapta az élettani és orvosi Nobel-díjat „a pajzsmirigy fiziológiájának, patológiájának és sebészetének területén végzett munkájáért”.
A berni egyetemen orvosnak tanult, ahol 1865-ben tett államvizsgát, 1866-ban pedig doktorátust szerzett. A Zürichi Egyetem vendég szemeszterében találkozott Theodor Billroth sebésszel, aki a tanára lett. Bernben Kocher 1866-ban habilitált sebészeti szakon, és Albert Lücke asszisztenseként dolgozott. 1869-ben nyitotta meg saját rendelőjét. 1872-ben a sebészet professzorává nevezték ki Bernben, Lücke helyére. Élete végéig hű maradt ehhez a hivatalhoz, bár többször próbálkoztak más klinikákra való kinevezésével. A berni Inselspital új épülete alapvetően Theodor Kochernek köszönhető.
Kocher volt a Svájci Sebészeti Társaság első elnöke.
Theodor Kocher tudományos munkásságát a csavart artériák vérzéscsillapításáról szóló cikksorozattal kezdte. Amikor megkezdte sebészi pályafutását, a hagyományos szeptikus kezelésről az új antiszeptikus kezelési módszerekre váltás következett be, amelyeket Kocher fő feladatává tett. Számos sebkezelési módszert dolgozott ki könnyű klóroldatokkal és egyéb módszerekkel. Később kifejlesztette az első aszeptikus sebkezelést. A katonaorvosok oktatójaként végzett munkája révén Kocher a lőtt sebek kezelésébe is betekintést nyert, és ezt helyezte munkája középpontjába. Kocher csonttöréseken és csontvelőgyulladáson is dolgozott.
A sebek és törések kezelése mellett a belső szervi műtétek is lényeges részét képezték munkásságának, például gyomor- és bélbetegségek műtétei. Róla nevezték el azt a Kocher-manővert, amellyel a duodenumot megszabadítják az összenövésektől. Számos sebészeti műszert is kifejlesztett, nem utolsósorban a róla elnevezett Kocher-bilincset, amelyet ma is használnak. 1878 júniusában Kocher végrehajtotta az első sikeres kétlépcsős kolecisztektómiát.
Munkájának későbbi céljai az agy (főleg az epilepszia), a férfi nemi szervek és végül a pajzsmirigy voltak, amelyek élettanára és patológiájára teljesen új, vitatott hipotéziseket és eredményeket mutatott be. Pajzsmirigykutatása, amely magában foglalta a pajzsmirigy 1885 körüli eltávolítása utáni tünetek tanulmányozását, Kochernek 1909-ben megkapta az élettani vagy orvosi Nobel-díjat („a pajzsmirigy fiziológiájával, patológiájával és sebészetével kapcsolatos munkájáért”). 1876-ban végezte el az első strumectomiát. 1882-ben Kocher és Reverdin sebész felhívta a figyelmet arra, hogy a megnagyobbodott pajzsmirigy (golyva) teljes eltávolítása után súlyos betegségek, az úgynevezett myxedema léphetnek fel.
1917. július 23-án este sürgős műtétre behívták az Inselspitalba. Kocher végrehajtotta a műtétet, de utána rosszul érezte magát, lefeküdt, és tudományos jegyzeteken dolgozott. Ezt követően eszméletlenül összeesett és 1917. július 27-én meghalt.
