Élete
Munkássága
Charles Thomson Rees Wilson skót fizikus, 1927-ben Arthur Compton-al megosztva fizikai Nobel-díjat kapott „az elektromosan töltött részecskék pályáját gőzlecsapódás által láthatóvá tevő módszeréért (Wilson-kamra)”.
Charles Thomson Rees Wilson miután egy magániskolába járt, az Owen’s College-ban tanult, jelenleg a Manchesteri Egyetemen – 1888-ban a cambridge-i Sidney Sussex College-ba költözött, ahol 1892-ben szerzett diplomát. Azzal a céllal, hogy orvos legyen, főként biológia szakokra járt. Cambridge-ben egyre jobban érdeklődött a fizika és a kémia iránt – de az orvostudománytól való elfordulásra vonatkozó döntését Balfour Stewart, az Owen’s College fizikaprofesszora is befolyásolhatta.
Miután végzett, Wilson a Cavendish Laboratoryban dolgozott, majd 1900-ban a Sidney Sussex College munkatársa lett, előadásokat tartott és kísérleteket mutatott be. 1918-ban átvette a gyakorlati fizika emelt szintű kurzusait a Cavendish Laboratóriumban. 1913-ban meteorológiai megfigyelőnek nevezték ki a Ben Nevis Napfizikai Obszervatóriumban. 1918-tól elektromos meteorológiából tartott előadásokat, majd 1925-ben a jacksoni természetfilozófia professzorává nevezték ki.
A ködkamra feltalálása messze Wilson kiemelkedő teljesítménye volt, amivel 1927-ben megkapta a fizikai Nobel-díjat.
Nedves, pormentes levegővel végzett kísérletei során azt találta, hogy nagyon gyakran képződnek cseppek. Néhány hónap elteltével azt a feltételezést fogalmazta meg, hogy a folyamatosan keletkező atommagokon – esetleg a légkör maradék vezetőképességéért is felelős ionokon – kondenzációról van szó. Ez a feltételezés 1896-ban igazolódott be, amikor a felhőkamra előanyagát kitette az újonnan felfedezett röntgensugárzásnak, ami a cseppképződés éles (majdnem esőszerű) növekedéséhez vezetett. A következő években Wilson kiterjedt tanulmányokkal foglalkozott az ionokkal, mint kondenzációs atommagokkal, de 1900-tól kutatásai erősen korlátozottak voltak kiterjedt oktatói tevékenysége miatt. Csak 1911-ben sikerült először fényképészetileg megörökítenie az egyes alfa és béta részecskék nyomait egy fejlett felhőkamra segítségével. A következő években ezt a technikát tökélyre tudta fejleszteni, aminek eredményeként 1923-ban megjelent két legendás, kiválóan illusztrált publikációja az elektronok pályájáról. Technikáját a világ nagy részén nagy sikerrel alkalmazták.
1927-ben fizikai Nobel-díjat kapott Arthur Comptonnal, aki egy ködkamra segítségével minden kétséget kizáróan igazolni tudta a Compton-effektust.
Az ő nevéhez fűződik a Wilson-felhő is, egy vízködfelhő, amely egy erőteljes robbanás során nyomásváltozások következtében keletkezik.
