Több ember megmenekült bátorsága és leleményessége miatt. Juliana hamar híres lett tettei után.

1941 áprilisában történt, hogy az “angliai csata” utolsó napjaiban még bombatámadást indítottak a németek. Akkoriban használtak időzített bombákat, amelyek nem becsapódáskor, hanem az időzítő lejártakor robbantak fel. 

A kutyus gazdája életét mentette meg egy ilyen bombatámadás során, ugyanis egy a saját házuk tetejét is beszakítva, a szoba padlóján landolt. Juliana érdeklődve lépkedett a füstölgő szerkezethez, majd értetlenségében rávizelt a bombára. Gazdája sem hitte el, hogy ezzel menekült meg, de a vizelet tönkretette a gyújtószerkezetet, amely így hatástalanná vált. 

Hihetetlen, hogy a kutyus neve más alkalommal is szóbeszéd lett, hiszen három és fél évvel később egy cipészműhelyt mentett meg ugatásával. 1944 novemberében még az újságba is bekerült azzal, hogy késő este hangos ugatással jelezte a lakóknak, kigyulladt a cipészműhely. Miután felkeltette az embereket, sikeresen megmentették az épületet.

Sajnos utolsó percei már nem voltak felemelők, hiszen halálát egy szívtelen embernek köszönhette, aki mérget csempészve az ételébe megölte a gyönyörű jószágot.