Több ezren jelentkeztek az Amerikában tartott szépségversenyre, de Simon Böske azonnal kitűnt a tömegből.

Amerikában tartottak már hasonló versenyeket, melyeken a szépség került előtérbe. A 20. század elején másra nem is volt szükség, a verseny célját is nyíltan hangoztatták, a fejlődő filmipar számára keresték a tehetségeket. Ezek sikerei nyomán hirdették meg az első nemzetközi versenyt a párizsi Le Journal magazinban, melyre 16 éven felülieket, feddhetetlen erkölcsű hajadonokat vártak.

A Balaton szépe verseny nyertese is jelentkezett erre, a 19 éves Simon Böske, egy keszthelyi orvos lánya, aki az előválogató után már indult is Franciaországba. Nem volt kérdés az első helyezés, maga a dán király nyújtotta át neki a díjat. Ezt követően számos rendezvényen volt köteles megjelenni, így az európai országokon kívül Amerikában is, ahol Miss Amerikával közösen tartottak fellépéseket.

A díjjal járó szép összeget ugyan megtartotta, de az ajánlatokat elutasította, nem szerepelt egyetlen filmben sem. Második férje a Vígszínház igazgatója volt, Jób Dániel, mellette élte le az életét.

Előző cikkVolt egyszer egy bizarr biciklik bemutatója
Következő cikkHány nap a leghosszabb ideig tartó repülés világrekordja?